Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)
4. szám - ADATTÁR - Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása (1934-1940) I. rész
kus zenekarát ... Ez a zenekar ... a legkényesebb modern partitúrákkal is megbirkózik; működéséhez máris két nagy zenei esemény fűződik: Kodály »Háry szvíU-jének első teljes vidéki előadása a szerző vezényletével és Bartók legújabb zenekari művének, a »Magyar parasztdalokénak első magyarországi koncertbemutatása. " 6 A komoly sikereket magáénak tudó kultúregyesületi zenekar tagságáról, létszámáról, összetételéről kevés az adat, mivel eddig nem került elő névjegyzék, tagnévsor. 1927-ben a soproniakkal kiegészített zenekar létszáma 65 fő volt. 7 Az 1936. március 8-án, Liszt Ferenc születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmából a szombathelyi kultúrház nagytennében megrendezett hangversenyen készült fényképfelvételen 38 zenész látható. 27 vonós közül 4 nő, a 11 fúvós katonai egyenruhát visel. 8 A Kultóregyesület, és ezen belül a zenei szakosztály 1930-as évekbeli működésének anyagi hátteréről ez ideig kevés adatot találtam. Bizonyos azonban, hogy az 1920-as évek végétől az 1930-as évek közepéig még nem kellett tólzottan nehéz finanszírozási problémákkal küzdeni. 1927-ben az egyesület 4-8.327 pengő 66 fillér összbevételéből nem kevesebb, mint 15.615 pengő 92 fillér származott a hangversenyek belépőjegy-, ruhatári- és műsoreladásból származó bevételeiből. 9 A teljes költségvetési keret valamivel több, mint egyharmadát kitevő hangversenybevételek összege meghaladta a vármegye és a város által együttesen nyújtott támogatási keretet (10.600 pengő). A kiadási oldalon 14.277 pengő 7 fillér szerepelt a hangversenyek rovatában. Ebből 9.772 pengő 94 fillért fizettek ki művészhonoráriumként, 3.231,81 pengőt egyéb kiadásokra, 194 pengőt a rendőrségi engedély és bélyegilletékre, 252,64 pengőt kereskedelmi és forgalmi adókra, 705,68 pengőt vigalmi, 70 pengőt zeneadóra. 10 1928-ban az előző évhez képest sokkal szerényebben alakultak a zenei szakosztály anyagi mutatói. Az egyesületi összbevételt jelentő 44.991,97 pengőből csupán 6.896,67 pengőt hoztak a hangversenyek, ugyanakkor 9.942,46 pengőt kellett fordítani rájuk. 11 A KULTÚREGYESÜLET ZENEI SZAKOSZTÁLYÁNAK MEGHATÁROZÓ SZEMÉLYISÉGEI (1934-1940) Lomoschitz család A Lomoschitz család tagjai a tárgyalt időszakban rendkívül fontos szerepet töltöttek be Szombathely zenei életében. Id. Lomoschitz Károly (Védeny, 1875 - ?) polgári iskolai énekoktatói oklevelet nyert 1901-ben, majd Kismartonba került polgári iskolai tanárnak. Sokoldalú zenei képzettségét karnagyként is bebizonyította. 1911-től kezdve volt tagja Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete zenekarának, 10 éven át volt a zeneszakosztály elnöke. 12 Fiai, Károly (Kismarton, 1905 - ?) és Pál (Kismarton, 1910 - ?) örökölték apjuk zenei tehetségét és érdeklődését. Károly Szombathely főkertésze volt, emellett zongorát és gordonkát tanított a Szombathelyi Városi Zeneiskolá66