Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

2. szám - ADATTÁR - Melega Miklós: Fejezetek a Szombathelyi Légszeszvilágitási Társulat történetéből. II. rész

A csőhálózat első komolyabb bővítésére a Társulat megalakulása után tíz évvel került sor. 1882-ben az akkor még különálló falu, Szentmárton kapott légszeszvilágítást, annak köszönhetően, hogy a vasút közelében feküdt. 1882-ben ugyanis a Déli Vasút megrendelte a Légszeszvilágító Társulatnál állomásépületének gázvilágítását. Az ehhez szükséges csöveket a belváros felől a vasútig csak Szentmártont átszelő országút mentén fektethették le. Ennek kapcsán a városvezetés felkérte a Társulatot, hogy a vezetéket ne csak keresztülhúzzák az említett vonalon, hanem közvilágítási lámpákat is állítsanak fel.

23 A város a lámpák üzemeltetésére évi 150 Ft fizetését magára vállalta, kijelentve, hogy „a légszeszvilágitás keresztülvitele a közbiztonság és közlekedés tekintetéből a városi községnek is érdekében áll."

24 A munkálatok ősszel indultak meg, s a vezetéket 1883-ban kapcsolták a hálózatba. A város saját nagyvonalúságának eredményét két évvel később tapasztalhatta meg, amikor Szentmárton község csatlakozásával Szombathely egy modern gázvilágítással ellátott városrésszel gyarapodott.

25 A másik falusias, sötét városrész, Operint helyzete sem volt sokáig tartható, mert főutcája a város egyik legforgalmasabb útja volt. A gázlámpák felállítására itt is nagy szükség lett volna, de a gázművet semmi sem motiválta a hálózat ilyen irányú kiterjesztésére. A közvilágítás fogyasztása ugyanis önmagában nem képviselt olyan nagyságrendet, hogy az ebből származó bevétel fedezte volna a csőhálózat lefektetésének magas költségeit. A Társulatot nem is kényszeríthette volna a város a vezeték kiépítésére, mert a szerződés 18.§-a értelmében a gázmű csak akkor volt köteles vállalni egy ilyen beruházást, ha a felállítandó közvilágítási lámpák mellett jelentős magánfogyasztás is biztosítva volt (50 lábnyi távolságonként legalább 2 egész éjyel égő lángnak felelő).

20 A ritkán lakott városrész szegény polgárai ezt nem garantálhatták, ezért a város - a probléma súlyosságát belátva - 1890-ben magára vállalta a kiépítés 2600 Ft-os költségét, annak dacára, hogy azt is jól tudták, hogy az „O-perinti utczának légszesszel leendő világítása a kőolaj világitásnál sokkal többe kerül."''

17 A munkálatok 1891 augusztusban kezdődtek, s november 28-án az addig elhanyagolt Operint utcában is felgyúltak a lángok. Eközben elkészült a MAV műhely vezetéke is, a későbbi Vasút utca területén keresztül. Az év folyamán kb. 3.000 méter hosszú vezetéket fektettek le.

28 1891-ben azonban már hiába fordultak a Kálvária utca lakosai a tanácshoz azzal a kéréssel, hogy az ő utcájukban is létesüljön gázvilágítás, mert a város egy újabb, nagy költségkihatású beruházást nem tudott finanszírozni. Egyedül a városközponthoz tartozó Király utcába, s innen folytatólagosan a Széli Kálmán utca elejére terjesztették ki a vezetéket 1894, illetve 1895 folyamán, de a Kálvária és a többi, a belvároson kívül eső, egyre jobban Idépülő utcák lakosainak a jó közvilágítás megteremtésére még éveket kellett várniuk.

29 A nyugati és keleti irányban egyaránt dinamikusan terjeszkedő város két átellenes végén, a növekedés tengelyét képező Kálvária és Széli Kálmán utcákban volt a legnagyobb szükség modern világításra. A város végül 1896-ban szánta el magát cselekvésre, amikor megbízták a „közvilágítást fej41