Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)
4. szám - ADATTÁR - Vértes Ernő: Csillagászattörténeti kutatások Vas megyében
fontos támpontokat a további kutatásokhoz. 5 E korszak fontos teendője a trianoni békediktátum következtében elszakított országrészek csillagászattörténetének feltárása volt. (> A 2. világháborút követő évek politikai-társadalmi viszonyai nem kedveztek a csillagászattörténet írásnak annak ellenére, hogy a csillagászat oktatása, a bemutató csillagvizsgálók létesítése, és a csillagászati kutatás megszervezése során elfogadta és felhasználta a múlt örökségeit. 7 A hazai csillagászattörténeti kutatás szándéka csak az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején fogalmazódott meg újra, s elsődleges célja a magyar csillagászat tárgyi és szellemi értékeinek - műszerek, könyvtárak, észlelési naplók, kéziratok, helyi csillagászati hagyományok, jeles személyiségek emléke stb. - megőrzésére irányult. Ezt sürgették azok a közgyűjtemények is, amelyek védett körülmények között szerették volna tudni a nagy értékű, pótolhatatlan műszereket, eszközöket, hiszen ezek az egyházi iskolák államosítása miatt nem egyszer végveszélybe kerültek a gondatlanság, nemtörődömség, vagy a tudatos rombolás következtében. Az értékmentés felé tett első legfontosabb lépés volt az 1954. évi 4. sz. - a műszaki és ipartörténeti emlékek védelméről szóló - törvényerejű rendelet bevezetése és érvényre juttatása. Az Országos Műszaki Múzeum által begyűjtött, illetve a helyben védetté nyilvánított gyűjtemények tanulmányozása jelentősen előremozdította a magyar csillagászattörténet láttatását. 8 Az 1960-as évek végére, nem utolsó sorban a nyugat-európai kutatási eredmények közzététele következtében, nyilvánvalóvá vált, hogy egy adott ország csillagászattörténetét nem elegendő kizárólag a tudományos csillagászattal foglalkozó intézmények leírásával jellemezni. Itt nem is csupán csak arról van szó, hogy még a 19. században is a csillagászat általános jellegű tudomány volt, mert felölelte mindazokat a jelenségeket, amelyek a légkörön tói és azon belül mentek végbe, s e mellett a Földet is, mint önálló égitestet bevonta kutatásai körébe. Végül csak a természettudományok rohamos fejlődésének volt köszönhető, hogy az addig egységes asztronómiából kivált, mint önálló tudomány, a meteorológia és a geodézia. Ám mindmáig a csillagászat részét képezi a kronometria, mint a csillagászat egyik segédtudománya. Mindezeken túl, ma már elfogadott az a nézet, hogy egy ország csillagászattörténetének kutatási körébe vonandó a csillagászat oktatásának, a megfigyelést és az oktatást segítő eszközöltnek, műszereknek, tárgyaknak, épületeknek - csillagvizsgálók; távcsövek; csillagászati-, fizikai-, időmérőműszerek; szemléltető eszközök; könyvek; könyvgyűjtemények stb. - teljes köríí számbavétele, továbbá a jelentősebb csillagászati események - expedíciók, nemzetközi konferenciák stb. - a csillagászat népszerűsítése, az amatőr csillagászati mozgalmak, a honi csillagászat nemzetközi kapcsolatai. A téma nem egyszer olyan hatalmas dokumentum- és ismerethalmaz felkutatását, áttekintését, rendszerezését és értelmezését teszi szükségessé, hogy a feladat - első megközelítésben - csak regionálisan, és csak erre a célra létrehozott munkacsoportokkal oldható meg. Az is elég egyértelimlvé vált, 15