Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - MŰHELY - Bariska István: „Mindenhol lehet tisztességesnek maradni" - Beszélgetés Vértes Ernő amatőr csillagásszal -

ralis kormányzat előző állománya hozta. Hála Isten, most a levéltár és a könyvtár fejlesztése is jó úton halad. Számomra is nagy elégtétel, még ha csak annyi érdemein is van benne, mint az ügyet menedzselő köztisztviselőé, aki mindig a szakmát és az értéket védte a szakbizottságok olykor meddő vitáin. De hát a csepp vájja ki a követ is. Nem okoz keserűségei, hogy nyugdíjba kell menned? Úgy voltam vele, mint az a futó, akinek meghatározott távot kell lefutni, aztán a cél előtt egyre hátrább viszik a célszalagot. Elmehettem volna korábban is a magam akarata szerint, de nem akartam megfutamodni a nagyberuházások - levéltár, könyvtár - előkészítése elől. Ugyanakkor szakma centrikus lévén, nem szívesen voltam a politikai csatározások részese. Nagy dolog, hogy egészségesen éltem meg a 60. születésnapot, érettségi találkozóimon látom, mekkora ajándék ez a sorstól. Gondolom, van, amit folytatni kívánsz így is, nem? Persze, csak a hangsúlyok máshol vannak. Szép szakkönyvtárat gyűjtöttem össze, 1970 óta foglalkozom a csillagászattörténettel. Ezt egyedül csak olyan ember írhatja meg, aki ért a csillagászathoz, de van kellő humán érdeklődése is. Vas megyére óriási anyagom van, és lassan összeáll, hogy az egyes mozaikok összeilleszthetők-e. Elégedett ember vagy? Alapjában véve igen. Valahol hallottam egy jó mondást: ,^4z élettel nem az a baj, hogy nem elég hosszú, hanem az, hogy nem elég széles". Nos, én erre nem panaszkodhatom. Nekem elég „széles" életem volt. Másrészt, mint mondtam, iparos családból származom. Apámnak az volt a mondása. „Leben und leben lassen", azaz „Élni és élni hagyni". Ez valójában az a polgári mentalitás, amit vagy balról, vagy jobbról támadtak. Mindkettőt megéltem. Szüleink példája mindvégig meghatározó volt. Ok kifosztottan is megtanulták a túlélést. Erről sokat beszél az a családi legendárium, amit még édesanyáin hagyott reám, mint nővérem halála után a legidősebbre. Ebből az unokák is sokat merítenek. S ha kitérőkkel is, de mind a négy gyerek elérte, amit kitűzött magának. Szüleink is azt akarták mindig, hogy a gyerekek többre vigyék. Mi foglalkoztat mostanában? Az, hogy mi lehetett volna ebből a városból, ha nincs a 2. világháború, és ami utána jött. Az, hogy mi lett volna, ha szüleink nemzedékének és gyerekeiknek nem kellett volna megélni mindazt, hogy megbélyegzett emberként kellett az életbe elindulni. Az, hogy semmi esetre sem érdemes az európai státuszra törekedni, ha nem tarthatjuk meg nemzeti értékeinket, kultúránkat, noha ez a világ magát nem akarja megváltani engedni. 13