Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - KÖNYVESPOLC - Halmágyi Miklós: Kuntár Lajos: Az én Szombathelyem

mennyi publikáló kortársamnak, ennyi mosolyognivaló legyen valamennyi­ünk életművében. Maga a kötet, amely méltó helyére került a nagymúltú és rangos sorozat kiadványaként, jól láthatóan a bőség zavarával küszködik. Hiszen maga a szerző mondja, hogy fájó szívvel ugyan, de terjedelmi okok miatt kénytelen volt az általa kiválogatott anyag harmadát elhagyni. így is hihetetlenül gazdag és sokrétű azonban a válogatás, amely hét nagyobb egységre tagozódik, s nem lineáris rendbe foglalja az írásokat, hanem tematikusán sorolja be őket. Az első fejezet Vivát Szombathely címmel általánosabb, a város történetét, annak egy részletét, topográfiáját, nagyobb léptékű sorsfordulóit bemutató cikkek válogatása. A Város hírét növelők című fejezet kiemelkedő szombat­helyi személyiségeknek állít emléket. A harmadik rész a szombathelyi irodal­mi élet tükre, a negyedik pedig nyomdákról és nyomdászokról szól. Nem ma­radhatott ki természetesen a kedvenc téma sem, a sajtótörténettel foglalko­zó. A hatodik rész a könyvtáraké és a könyvtárosoké, míg a hetedik Erről, ar­ról címmel címéhez méltóan a legkülönfélébb témákban merítkezik. Miközben az ember belemerül a kötet olvasásába, hajlamos megfeledkez­ni arról, hogy tíz, húsz, harminc éve íródott szövegeket olvas. Adatok, nevek, dátumok dőlnek a gyanútlan olvasóra, s mégsem nyomják agyon, inkább fo­lyamatosan beszivárognak tudata legmélyére, belekerülnek véráramába, össze­keverednek azokkal az oxigén molekulákkal, amelyeket egy szombathelyi a szombathelyi levegőből szippant be nap, mint nap, amely környezetszennye­zés ide, környezetszennyezés oda, amíg jobbat ki nem találunk, mégiscsak lé­tünk alapja. Ilyenek ezek az írások is, belélegezzük őket, s csak apránként tudatosul bennünk, mint az éppen hazatért, távoli utazóban, hogy ez otthoni levegő. Akit pedig nem azzal áldott meg a sors, vagy vert meg, hogy e város szülötte és lakója legyen, az megérez valamit abból, amitől ez a város más, olyan, amilyen, de más, mint a többi. Szombathely. Nem marad el a város hálája sem, kedves figyelmesség, hogy a kötet megjelenése a szerző 85. szü­letésnapjához kötődik. Reméljük lesznek még kötetek és lesznek újabb jubi­leumok. Aki újságírásra adta, adja a fejét kénytelen szembenézni nap, mint nap a dilemmával, mi marad meg az utókor számára abból, amit alkot. így aztán Kuntár Lajos válogatás kötete nem egyszerűen egy sajátos látásmóddal meg­rajzolt Szombathely képe, nem egyszerűen egy fantasztikusan gazdag életmű ízelítője, hanem egyben remény is egy egész szakma számára, léptünk nyo­mát talán mégsem fedi be teljesen a por, a halványuló kontúrokból ha más nem is, legalábbis a haladási irány látható. HALMÁGYI MIKLÓS 88

Next

/
Thumbnails
Contents