Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - ADATTÁR - Torjay Valter: Néhány megjegyzés a szombathelyi Szent Márton úti temető sírköveiről és sírépítményeiről. I. rész - Későbarokk-copf, romantikus, neogótikus és neoromán sírkövek -

TOR JAY VALTER NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A SZOMBATHELYI SZENT MÁRTON ÚTI TEMETŐ SÍRKÖVEIRŐL ÉS SÍRÉPÍTMÉNYEIRŐL. I. RÉSZ - KÉSŐBAROKK-COPF, ROMANTIKUS, NEOGÓTIKUS ÉS NEOROMÁN SÍRKÖVEK Gyakran hallatszanak olyan hangok az ún. „Régi temető" sírköveivel kapcsolatban, melyek utalnak a hely ősi voltára, de keveslik mind a benne található emlékek korát, mind kvalitását.

1 E hangoknak bizonyos oldalról talán igazuk van, hiszen ez a temető nem hasonlítható pl. a miskolci Avas sírkertjéhez. A legrégibb megmaradt kövek a copf periódusba sorolhatók, s a jobb darabok többsége a monarchia időszakára tehető. Alikor pedig minek írom én ezt a cikket, hisz semmi különös nincsen itt?

3 Az elmúlt években, a művészettörténetben jelentős szemléleti változás lett érzékelhető. Ma már komoly kutatók foglalkoznak a 19. századi „szalonfestészettel", az akadémikus szobrászattal és építészettel, mivel az eszesebbek rájöttek, hogy nem kizárólag az avantgárdé szemlélet képviseli az adott kor értékeit. A megjegyzéseket tevők - főleg építészek - többsége még a bauhausi-elveken, a funkcionalista iskola eszméin nevelkedett, melynek művészettörténeti eszmepárhuzama Fülep Lajosnak - Zádor Anna által kevéssé kedvelt* -dühös historizmus-ellenessége. Ebből a szempontból tényleg kevéssé érdekesek a sírkert régebbi kövei és nem csoda, hogy a mérvadó építészek evidenciaként képzelik egy autóút beleépítését a temetőbe, a keleti fallal párhuzamosan. Érdekes, hogy az 1924-től datálódott elképzelés* ellenére is milyen jól megvan eme város ezen út nélkül és a közeli Pálya, ill. Sólyom utcán sem törtek ki tumultuózus jelenetek. Őszintén remélem, hogy soha nem lesz pénze erre az útra a városnak, vagy a régieket felváltó fiatalok majd figyelembe veszik azokat a kegyeleti, esztétikai és egészségügyi problémákat, melyeket a jelenlegiek egyszerűen félresöpörnek. Ha tehát korszerűbb, nem feltétlenül avantgárdé-centrikus szemmel tekintjük a ma már lényegében teljesen letűnt világnak tekinthető századforduló körüli kor síremléknn'ívességének emlékeit, új távlatok nyílnak meg előttünk. Nyilvánvaló, hogy azok az emlékek, melyek ma még nagy számban tanulmányozhatóak számunkra - ha nem vigyázunk rájuk - az elkövetkezendő egy-két évtizedben vészesen megfogyatkozhatnak. Állapotuk válságos, hiszen a homokkő számára egy-másfél évszázad - főleg minden védelem nélkül - nagyon hosszú idő. Előrelátóknak kell lennünk! Sok város ilyenfajta értékei fognak megsemmisülni, s ha mi ezt el akarjuk kerülni, azonnal meg kell indítanunk egy restaurálási-konzerválási folyamatot. Holnap már késő: ezt a város illetékeseinek és a 66