Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - ADATTÁR - Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 5. A vasi népnyelv egykori „kutatói"

Nemes-Népi Zakál György (1762-1822) az örségi erdók felügyelője­ként a 19. század második évtizedében Kulcsár István serkentésére fo­galmazta meg tapasztalatait a szülőföldjéről. Arról, hogy munkájának volt-e más ösztönzője, esetleg akadt-e valamilyen mintája, egyelőre sem­mit nem tudunk. Nincsenek arra vonatkozó adataink sem, hogy írását hol kívánta megjelentetni. A néprajzi megfigyeléseket és tájnyelvi adato­kat bőségesen tartalmazó feljegyzést több mint másfél évszázados ké­séssel adták ki. 3 A 90 oldalas kéziratnak minden egyes fejezete arról ta­núskodik, hogy szerzőjét erősen foglalkoztatták környezetének nyelvjá­rási, azon belül pedig névtani adatai: a régi okiratokban előforduló őrsé­gi családnevek mellett feljegyezte az ökrök és a lovak elnevezéseit, to­vábbá számos személynevet, gúnynevet is megemlített. Az állathívó és állatterelő hangok közül szintén sokat összegyűjtött. „A népeket inkább a' nyelv mint a' szokások Czimerezik" - kezdi a Nyelvszokás című fejezetet, amely a mű legrészletesebb, bár kétségtele­nül így is esetleges és hiányos elemzése. Önérzettel állítja, hogy az őrsé­giek nyelve az elszigeteltségnek köszönhetően a régi magyarság értékei­nek számos példáját őrizte meg. Hangtani megfigyelései között említi, hogy az őrségiek beszédében a szóvégi ó és ő helyett többnyire az u, il­letve az ü jelenik meg. E két zárt hang előfordulását egyéb fonetikai helyzetekben is vizsgálta. „Béla Királynak nevetlen Jegyzőjét" idézi ta­núként arra, hogy a régi magyar nyelv gyakrabban élt ezekkel a beszéd­hangokkal. Ugyanakkor Zakál további hangtani megállapításai azt bizo­nyítják, hogy anyanyelvjárásával lcapcsolatban nem volt egyoldalúan elfo­gult (vö. palatalizáció, az -l hang kivetése, a magánhangzók rövidebb ej­tése stb). Az alaktani jellemzők közül mindössze a -val, -vei rag nyelvjá­rási változatait említette meg: „Kapával, kapává, kapáve, kapájje". Az őrségi nyelvszokás néhány további jellemzőjét egy rövid párbeszéddel szemléltette. A befejező részben pedig a szóhasználat egyik-másik sajá­tosságára tért ki („Emberek nevezeti", „Földszinek nevezeti", „Házi Szerszámok nevezeti", „Leg Szokóttább és nevezetessebb Eörséghi Pél­da beszédek, mondások"). Zakál György kéziratáról az Akadémia felkérésére két bírálat is szü­letett. Vörösmarty Mihály a szóvá tett fogyatékosságok ellenére nagyra értékelte az őrségi „nyelvsajátságok" összegyűjtését: „Amiyival méltób­bak ezen adatok a' jelen kézirat' Idadása által fenntartani, minthogy nyelvünknek dialectusait az iskolai tanítás 's miveltség' terjedése las­sanként el fogja enyésztem." A kézirat másik minősítője a Vas megyei Nagy Nepomuld János volt. Kritikája részletezőbb és szigorúbb is a Vörösmarty-féle méltatásnál. 07

Next

/
Thumbnails
Contents