Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - ADATTÁR - Gyurácz József: A hagyományos kovácsszakma élete és elmúlása Bük nagyközségben

vagy a vasfúrót segíteni hajtani, esetleg fújtatni stb. Ha véletlenül ott volt valaki, esetleg segített, ha nem, akkor a feleségnek kellett itt is helytállni. Egy büki kovácsot sem ismertem, akinek segédje lett volna. Apámnak is csak rövid ideig volt, nagyapám halála után. Rendes, szorgalmas inasból lett a segédje (Szanyi Kálmán), de csak néhány hónapra. A segédnek ugyanis kosztot kellett adni és havonta fizetni. Ezt pedig egyik kovács sem bírta. Az inasnak - aki, ha szorgalmas volt, 3 év múlva „szabadulhatott" nem kellett fizetni, csak napi háromszori étkezést biztosítani. Kálmán is és a későbbi inasok is mindig a családdal együtt ettek. Munkaidejük, mint a gazdájuknak, reggel 1/2 5 órától az esti sötétedésig tartott. Télen ez az idő kb. reggel 6 órától este 5 óráig volt. Ebédidő 1 óra (sürgős eseteket kivéve, amikor az ebédidőt elhalasztották, vagy rövidebbre fogták). Itt említem meg az esti tisztálkodás első fázisát. A nap befejeztével a mester - télen-nyáron - a kohóban megmelegítette a tűzfészek mellett tartott vasúti síndarabot. Amikor jól felhevült a sín, rögtön a műhelyben lévő vödör vízbe dugta, ettől a víz forró lett, s a mester derékig levetkőzve a műhelyben mosakodott meg. Őt követte az inas. Természetesen a lakásban megismétlődött a mosakodás a teljes tisztaságig. Az mások napról-napra előbbre jutottak a szakmában, de esetenként segíteniük kellett a mester kertjében ásni vagy kapálni is. Apámnak kb. 6-8 inasa volt, többségük ügyes, szorgalmas, de csak kettőt ismerek, aki a szakmában maradt. A többi könnyebb munkát keresett, s nyilván talált is magának. A kovácsnak egy átlagos napja is változó volt. Sohasem unatkozott. Jó idő esetén is jöttek a gazdák, legtöbbször munkarendelés céljából. A tavaszi, nyári, őszi esős időszakban pedig kimondott társas élet folyt a műhelyben. Rendszerint négyen, öten összejöttek. Megvitatták a mezei munka előrehaladását, megbecsülték a termést (mennyiséget, minőséget), megtárgyalták az egérkárokat, a borjadzás, elletés problémáit, az árakat stb. De megtárgyalták a falu vezetőinek munkáját, a vasárnapi prédikációt és a sport, a színdarab, a gazdakör is terítékre került. Szóba került a tyúklopás, a csendőrök falubejárása stb. Sok tréfálkozás is elhangzott, de durva kifejezés, káromkodás csak a legritkább esetben, egyes elkeseredett emberek szájából. Igaz, a patkoló tér falán ott volt a megfeszített Krisztus képe, rajta a felirattal: „Ne káromkodj! Miért bántod?" A műhelyben sem a mester, sem a „lamcsaftok" sohasem ittak. Igaz, a mester, ha megtehette, egy-egy nagyobb, izzasztóbb munka után átment a Balogh- vagy Pócza-féle vendéglőbe l-l fröccsre, reggelenként pedig, ha tehette, l-l féldecire. Édesapámat egyszer láttam részegen: amikor az oroszok bejöttek és leitatták. 70