Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)
4. szám - ADATTÁR - Gyurácz József: A hagyományos kovácsszakma élete és elmúlása Bük nagyközségben
suhintásra sokat fog, s ezt nem sokáig bírja erővel az arató, ha pedig kicsire, akkor meg lassan halad, keveset fog egy suliintásra. A beállítást abba az értelemben is megfelelően kellett végezni, hogy az aratáshoz hajoló dereka is neki megfelelő szögben legyen a tarlóhoz. Ez P e( lig az arató magasságától függött. Az aratási gabonahordások idején gyakoribbak voltalt a váratlan törések szekéren, kaszán, villán, s ezt gyakran azonnal pótolni kellett. Az ősz napi munkája közé tartozott az ekék karbantartása. Két leggyakrabbanjavítandó része az „ekenád" és az ekevas („laposvas") volt. Az ekenádat az ekevas elé erősítették föl a gerendelyre, és az volt a szerepe, hogy haladás közben a gyomokat, gyökereket szétvágta az ekevas előtt. Az ekevas pedig a fő munkát végezte: 15-20 cm mélyen felforgatta (megszántotta) a talajt. A jövő évi termés legfontosabb előkészítő munkája az őszi mélyszántás. Az ekevasat aszerint kellett élesíteni, hogy mekkora területet szántottak és milyen száraz volt a talaj. Ennek megfelelően a kisebb gazdák 4-5 alkalommal, a módosabbak 5-10 alkalommal is élesítették a laposvasat. Ha folyamatosan szántott a gazda - ami gyakran előfordult -, akkor volt úgy, hogy napnyugta után megjőve a mezőről beadta az elvásott vasat a kovácshoz, s napkeltekor már élesítve átvehette a szántás folytatásához. A konyhakertben dolgozók részére ősszel gyakran kellett ásót, kapát beállítani, élesíteni. A leírtak mellett kellett elvégezni a saját kertjében esedékes munkákat: ásás, krumphszedés, kapálás stb. A zöldségfélék termesztése a feleség dolga volt. A falusi kovács munkája nem volt könnyűi Nagyon erős fizikum kellett hozzá. Leülni csak étkezési időben lehetett. A fújtató állandó használata miatt testét szinte a nap kétharmadában csak egyik lába tartotta, a másikkal a fújtatót nyomta. A nyári hőség idején ki kellett bírnia a tűz melegét. A széntüzelés mellett füst, gázok szinte állandóan jelen voltak (még ha a műhelyhez bő átmérőjű kémény tartozott is), ezekből naponta jócskán beszívott, főleg kalapálás mellett! Fűtés télen sem volt. Ha nem működött a fújtató, a nyitott ajtó mellett egyszerre hideg lett. Már csak ezért is szinte állandóan dolgozni kellett. Apám tenyerén a bőr vastagon kérges volt. A kiszáradt, kérges tenyér gyakran mélyen berepedezett, s ez nagyon tudott fájni. Ilyenkor esténként faggyúval kenegette. Mi, gyerekek pedig csodáltuk, hogy édesapám csak mosolygott, amikor gombostűvel szurkáltuk a kérges tenyerét. A tű ugyanis nem hatolt be a vastag, kérges bőrbe. „Egy kovács, nem kovács" szólt a mondás, ami igaz is. Naponta szükség volt segítségre, valamit megfogni, vagy a nagykalapáccsal ráverni, 69
