Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - ADATTÁR - Welker Árpád: A baltavári ügy. Egy pályakezdő antiszemita politikus - Istóczy Győző - kulcsélménye

könyvekben, s a bírósági döntések is előkerültek. Valójában Istóczy a Bosnyák által hivatkozott perben sem tett említést erről a polgári perről. Ellenkezőleg, azt mondta: „én se fegyelmi eljárás alatt nem állottam, se ezen bűnperben egyáltalán semmiféle minőségben nem szerepeltem." ÖSSZEESKÜVÉS? Itt válik fontossá az a tény, hogy az uradalmat a második árverésen meg­szerző Stem Lipót, az uradalom korábbi bérlője, rokoni kapcsolatban állt a Martonfalvi családdal. Martonfalvi Sándorné leánykori neve Stem Sa­rolta, s ugyanannak a Stem Bernátnak az örököse, mint Stern Lipót.' Reálisan felvethető tehát az összejátszás lehetősége, de éppily könnyen fantáziálható egy összeesküvés rémképe is. Martonfalviék ezek szerint tudatosan, csalárd módon leverték volna az árat Stem Lipót számára. A feltételezésnek csak az első változata ellen szól, hogy a peres eljárás so­rán nincs direkt utalás ilyesfajta összefüggésre, Stem Lipót neve egyetlen fázisban sem merült fel a csalás részeseként. CSALÁSI BŰNPER Első fázisban mind Martonfalvi Sándor, mind a licitáló fiú, Lajos gyanúsí­tottak voltak, s csak a nyomozás előrehaladtával ejtették el az apa ellen a vádat. A fiatal Martonfalvit először Nagy Pál szolgabíró letartóztatta, majd szülei kezessége mellett szabadlábra helyezték. Istóczy feljelentést tett Martonfalvi Lajos „rágalmazó és életveszélyes fenyegető" ellen. Martonfalvi kérvényezte, hogy egyes tanúkat „hit alatt" hallgassanak ki, majd a hitelezők feljelentést tettek Martonfalvi tanúi ellen hamis ta­núzásért.' A vizsgálatok előrehaladásával egyidőben Istóczy karrierje gyorsan ívelt felfelé. 1871. december 19-én a vasvári járás szolgábírájává választották.' A következő év április 7-én a Deák-párt képviselőjelöltjéül választották a rumi kerületben. A Vasmegyei Lapok, amelynek Istóczy egyébként a munkatársa is volt, június 20-i számában beszámolt a képvi­selőválasztási ünnepélyekről, a győztes tiszteletére elhangzott beszédekről. Megválasztásával szolgabírói megbízatása is természetesen végétért.' Istóczy már egy éve országgyűlési képviselő volt, amikor Szombathe­lyen a királyi törvényszék első fokon tárgyalta Martonfalvi Lajos csalási bűnperét. Sajnos, a levéltári anyag az ügyről meglehetősen szűkös. A Vas Megyei Levéltárban ugyan megvannak a döntések mindhárom fokról' , a peranyag többi része azonban nem található, s az Országos Levéltárban sincs meg, mert a fellebbviteli bíróságok anyagai 1956-ban majdhogynem mind elégtek. A másodfokon ítélő pesti királyi tábla büntetőtanácsi jegy­zőkönyvei általában megmaradtak ugyan, de éppen az a kötet, amelyben ügyünk szerepel, sajnos hiányzik. 49

Next

/
Thumbnails
Contents