Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

3. szám - IN MEMORIAM - Boriska István: Egy pótolhatatlan személyiség. - Szigetváry Ferenc (1926-1998)-

KÖZÖS FORRÁSFELTÁRÁS EGYÉNI ÉRTELMEZÉSSEL Levéltáros, történész kollégáimmal akkor ismertük meg közelebbről, amikor a Kőszegi Patikamúzeum a nyolcvanas évek legelején teljes valójában működni kezdett. Feri ekkor lett végleg gyógyszerészből, a Vas megyei Gyógyszertári Központ szakelőadójából szakmuzeológus. Őt azon kevesek között tartottuk nyilván, akik - évtizedes tárgyi gyűjtés után - a forrásokat is fel akarták tárni. Mert ne higgyük azt, hogy a tárgyi kultúra szerelmesei oly gyakori látogatók a levéltárakban. Ferinek azonban mindig szüksége volt egy kollektívára, akikkel együtt tudott dolgozni. Ő nem kutatott, hanem kutattatott. Természetesen a megtalált forrás szakgyógyszerészi értelmezése nélküle már nem ment. Viszonyunk így lett harmonikus. Noha mi bravúrosabban tártuk fel, amire szüksége volt, bánni szakmuzeológiai szempontból már csak ő tudott vele igazán. Ilyenkor is elemében volt. Kifaggatott minket a forrásból, aztán mesélni kezdett. Összerakta belőle azt, ami számunkra nehezen lett volna összeilleszthető. Soha nem felejtem el azt az örömet, amikor megtaláltam azt a forrást, amelyben először nevezték a 18. századi új, belvárosi, polgári patikát Arany Egyszarvú Apotékának („Apotheke zum goldenen Einhorn"; 1775). Ez az egyszerű gyógyszerkontó fakszimile formában ma is látható a kőszegi állandó kiállításon, hiszen akkor még nem ismertük a xeroxmásolókat. Feri csak nézte először ezt a mindössze 18 x 22 cm-es számlát. Az egykori, kőszegi, jezsuita patikát felvásárló morvaországi Svalla Mátyás polgári patikus aláírását is ezen látta először. Jól emlékszem, mélyen meg volt hatódva. Aztán mindent elmesélt, amit addig az új kőszegi patikusról megtudott. Ekkor jöttem rá, hogy neki apránként kell adagolni a forrásokat. Huncutság volt ez részemről, tudom, de így több időt töltött a dolog magyarázatával. így aztán én is többet tanulhattam a megtalált gyógyszerszámlák, házasságlevelek, gyógyszerleltárak, taxák, jegyzékek, rendeletek stb. értelmezéséből. De ugyanezt tapasztalták a szombathelyi kollégák is. Persze ő maga is nagyon hálás volt a tőlünk ellesett szakmai titkokért. Hogy is mondta üyenkor? Letette pipáját, huncut módon reánk nézett és azt mondta: „Tudtam, hogy bölcsességed kútfőjéhez kell fordulni és minden az ölembe hullik ...". Ebben a nyilvánvaló túlzásban ismerte el az önzetlen segítséget. Úgy tudott generálni egy kérdést, hogy az ember mindent elmondott a forrásról, ami csak eszébe jutott. Ónként és minden kényszer nélkül. Dehát az is az ő sajátja maradt, ahogy kibeszéltette az embert. Ezt sem tudta senki utánacsüiálni. Még mi örültünk, hogy dolgozhattunk neki. Ezek „az interjúk" a legjobb oskolának bizonyultak később. Mindkét fél számára. 75