Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - ADATTÁR - Bajzik Zsolt: A szombathelyi izraelita temető története

fellebbezett a megnyitás ellen, mondván „az út már 15 éve zsákutca és a csapást nem lehet közútnak tekinteni. Szerintük ha a kongresszusi hitközség a Rozmaring utcán szállítja a halottait, ebből még nem következik az, hogy az orthodoxok is ugyanezen az úton szállíthassák, mert nem jelentették be, s egyébként is az új temetőhöz a szőkeföldi majoron keresztül is el lehet jutni." Ezzel egyidőben a curiális birtok tulajdonosa Schreiner Ferenc is panasszal élt, hiszen ő sem tudta megközelíteni a birtokát. Stadler Károly és Salamon szombathelyi lakosok is hasonlóan jártak el - mint Szent Márton községbeli volt jobbágy helyeknek tulajdonosai - mivel állításuk szerint nem járultak hozzá a terület eladásához. Végül is 1882-ben a másodfokú döntés kapcsán közúttá minősítették a kérdéses földterületet és ez eldöntötte a vitát az ortodoxok javára. 1886-ban Szent Márton községet Szombathelyhez az „anyavároshoz" kapcsolták s ennek során négy utca új nevet kapott. így „ az eddigi Rozmaring utca, mely jobb felől a Popper-féle ház sarkától az izraelita temető sarkáig, balról pedig a Strait-féle vendéglőnél kezdődik Temető utcaOH nak" nevezték el. Az 1850-es évektől jelentősen megnőtt a Szombathelyen élő zsidók száma és így ennek következtében növekedett a halálozások aránya is. 1850 és 1895 között 1.132 halálesetet jegyeztek be a neológ halotti anyakönyvbe. Természetesen nem mindenkit temettek el a szentmártoni temetőben, mert néhány esetben Lakenbachba, Sárvárra, Rohoncra, Grácba, Zalaszentgrótra száUították az elhaltakat. Az ortodox izraelita halotti anyakönyvben 1881 és 1895 között csak 97 halálesetet jegyeztek be, de ebből csak egy esetben vitték a halottat Sárvárra, a többieket helyben temették el.

25 Már 1897-ben felmerült a közgyűlésen, hogy „az izraelita temető kb. csak 8-10 évig lesz képes az elhunytakat befogadni, miszerint az új köztemetőben egy bizonyos hely az izraelita elhunytak számára tartatik fenn, ill. jelöltetik ki".

26 A halálesetek számának növekedése tette szükségszerűvé azt, hogy a kongresszusi izraelita hitközség 1898-ban beadvánnyal forduljon a városhoz, hogy a kibővítéshez a képviselőtestület segítségét kérjék, mivel a szükséges szomszédos területek átengedése érdekében folytatott barátságos megegyezésük nem járt eredménnyel.

27 Ezért kérték az önkormányzatot, hogy az igényelt területet sajátítsa ki. Mivel ez nem történt meg, 1901-ben ismét a városhoz fordultak ez ügyben. A városi tiszti főorvosnak, de a helyszínre kiszállt bizottságnak véleménye szerint is a „Temető utca déli végén elterülő izraelita temető eddigelé annyira megtelt, hogy annak legalább 3.200 négyszögölnyi területtel való megnagyobbítása vált szükségessé." A város képviselőtestülete a kereskedelemügyi müüsztériumhoz fordult a kisajátítási engedélyért, s egyben megbízta a tanácsot a kisajátítási terv el58