Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

3. szám - MŰHELY - Horváth Sándor: „Táji kultúrák léteznek" — Beszélgetés a 75 esztendős Gaál Károllyal -

Azt hiszem, szívós kitartás kellett ahhoz, hogy 1956 és 1961 között valahogyan visszaevickéljen a szakmába. Mi tőrtént akkor? 1956-ban, mint a Dunántúli Forradalmi Tanács egyik alapítóját a szovjet keresett a fél országban. De nekem közben sikerült átlépnem a magyarosztrák határt. Amikor átjöttem éjjel háromkor, már az volt az első jó jel, hogy ott a határnál volt egy nagy asztal teával, zsíroskenyérrel - egész éjjel vártált a menekülteket. Jött egy Bécsbe menő busz, felszáUtam egy szál pénz nélkül. Jött egy asszony és megkérdezte, Idle jöttek át, s azoknak megváltotta a jegyet Bécsig. A siegendorfi cukorgyár tulajdonosnője volt. Bécsbe érve láttam egy templom tornyát, ott kerestem a jezsuitákat, segítettek. Gondoltam, hogy a KALOT-on keresztül - ha van egy magyar jezsuita ott -, akkor az segíthet: két óra múlva igazoltak a rendőrségen. Öt vagy hat nap múlva azt mondtam: az első múzeumba, amelyiket meglátom, bemegyek és próbálok valami munkát keresni. A Museum für Völkerkunde volt az. Az igazgatónő nyomban felkarolt és kaptam egy munlcamegbízást. A múzeum egyik tudományos kutatója, akinek hét gyereke volt, azt mondta, hogy én ott a Pázmáneum pincéjében - harmincad magammal, szalmazsákon - ne maradjak, mert nekik van egy Ids kamrájuk, ott laldiatom. Ez a lakás a Südbahnhof mögött volt. Egyik este megyek haza és az állomásnál két férfi belémkarol, hogy „Karcsi így"> „Karcsi amúgy" ... nem ismertem őket, de azok mindent tudtak rólam. Egyre erőszakosabbak lettek: „gyere iszunk egy sört és tisztázzuk!" Mire jött egy osztrák vasutas, annale odaszóltam, mire azok azzal hagytak ott, hogy „büdös disznó, még úgyis találkozunk!" Szállásadómnak elmondtam, azonnal ehnentünk a rendőrkapitányságra. Kisült, hogy emberrablás! kísérlet volt. Két napig a lakásban kellett maradnom, majd két osztrák nyomozó elkísért Innsbruckba, ott is vigyázott rám egy nyomozó. Kaptam Rockefeller-ösztöndíjat és az ottani egyetem néprajzi intézetében dolgozhattam. Tirolt megismerhettem, de a hely nem tetszett. Egy KALOT-os segítségével kaptam a müncheni Ost-Südosteuropa Institut-tól egy kutatási megbízást, ami 1959 végén befejeződött. Akitor lehetőségem nyílt Svédországba kimennem, ott a luiidi egyetemen háromnegyed évig ismerkedhettem Erixon módszerével. Amikor visszajöttem, át kellett hidalnom a helyzetet, mert huzavona volt a burgenlandi kutatással kapcsolatban, ekkor mentem egy időre szállodai portásnak. De innen már beszéltem az eseményekről. Milyen témák foglalkoztatják mostanában? Most látom, hogy az élet milyen rövid, hiszen 75 évesen még lenne körülbelül húsz évre anyagom, ha műiden évben egy kötetet kiadnék. De ezt sokan nem tudják értékelni és nem valószínű, hogy lesz belőle sok minden. 45