Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

4. szám - ADATTÁR - Róka Gyula: Kitelepítés: Ispánk, 1950. június 23

kell. Most a megmaradt összes állatokat valahová áll. gazdaságba szállították. Ingóság mai napig megvan, állítólag azt is elviszik. Bűnük nem is a kulák bűn, inkább bosszú műve, a sok fenyegetés képpen inkább politikai, ahogy mondják. Mindenesetre a helyi szervek végett van. Vagy 30-40 családot vittek el a környékből. A környék hangulata borzasztó elkeseredett. Amikor pénteken du. elvitte a vonat, a Zoli reggel elvolt a pénzért Körmendre. Du. 1/2 2 órára hazaért, elment Szentpéterre, ha tudna nekik pénzt adni, mert pénz nélkül mentek él. Hála a jó Istennek, még ott érte őket és ott el tudott tőlük búcsúzni. A szerencsétlen beteg Bőzsit már a vagon deszkáján szalmán fekve látta és köszönt el tőle. Megkeményedett szívű öreg emberek sírtak ezen az állati kegyetlenségen, hogy egy 4 napos gyönge, beteg asszonyt így visznek el. Azt hittem, én gyönge, beteg szívvel átélni nem bírom, de talán az Isten és a bosszú engedi, hogy megkeményedve, Istenbe vetett hittel várom a megtorlást. Ezt, amit leírtam, ezt csak én tudom leírni. Aki teljesen ott éreztem át, de meg a másikak aratnak, különben is énrám került volna az írás. Édesapád azt mondta, hogy meg tudsz birkózni az elkeseredéssel. Azért nem muszáj megválnod állásodtól, rajtunk ez már nem segít. Mindenesetre teneked nem kell tanácsot adni, csak úgy említésből elmondta. És bármit gondolsz, tudjuk, érzésed velünk van. Ahol a mi otthonunk, ott a tied is. Mi egyáltalán nem vagyunk most benn, csak az Ernőék révén ért ez a balsors. Még azt: az Ervin vasárnap hazajövet tudta meg a hírt. ő önként otthagyva a gépállomást, Horváth Gyuláiktól élelmet, én neked 1 ing és alsónadrágodat adtam és elment valamerre, de csak az országban, maga sem tudta, hova. Sokszor csókol megtört szívű Édesanyád" Édesanyám újabb levele július 9-i. Ebből a további részletek derültek ki: „... Mi a legnagyobb kétségbeesésben vagyunk, semmit nem tudunk puszta kovácsolt híreken kívül, de mindenesetre semmi megnyugtató nincs. Az elkeseredés nagyon nagy, ugyanolyan a gyűlölet. Állítólag Hortobágyon vannak, mindenesetre kik élnek. De azt beszélik, hogy hiába kísérletezel, meg sem közelíthetik őket ... De hát mindenesetre próbáld megkeresni őket, vagy azt megtudni, élnek-e? Pl. Bözsi és kislánya kibírták-e olyan gyöngén a hosszú utat. Néha azt hiszem, hogy nem bírom, teljesen tőnkre vagyok, közben néha mégis arra gondolok, jó az Isten, talán mind ahogy sírva elbúcsúzott tőlem, hogy ne sírjon édesanyám, még találkozunk, talán igaz lesz még, adja az Isten ... a kitelepítettektől ... az összes állatállományt elhajtották a Nádasdi termelőcsoportba. Disznókat Körmendre vitték. De azokból az ispánki teljhatalmú urak öltek le az aratók kosztolása címén. N. és J-ék tehát jól éltek, de nem az aratók. Az aratás mindenhol befejeződött, ezekét a szerencsétlenekét az Eposz ißak is segítették aratni. 45