Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

3. szám - IN MEMORIAM - Fülöp Ágnes: Edit néni elment ... - Gellértné Szikszay Edit emlékezete (1924-1997)-

IN MEMÓRIÁM EDIT NÉNI ELMENT... - GELLÉRTNÉ SZIKSZAY EDIT EMLÉKEZETE (1924-1997) ... és úgy ment el, ahogy élt. Nem terhelt senItit a bajával, jókedvű, és bizakodó volt. Nem sokkal halála előtt még tervezgettük egy „Divat á la Gulág" kiállítás megrendezését. A Szibériában viselt, saját maga által kreált ruhadarabokat mutattuk volna be, ezeket a bizarr, és nyomasztó múltjuk ellenére vagy éppen azért, nevettető hohnilcat. Egyszer megmutatta nekem ezt a kis gyűjteményt, akkor vetettem föl a kiállítás ötletét. Sokáig tartott míg elértem, hogy megmutassa őket, de azután rengeteget beszélt az ottani életéről, és azokról a körülményekről, amelyek között ezek a ruhadarabok készültek. A végén azt mondta nevetve: jól van kislányom, oda adom a ruhákat, meg is csináljuk a kiállítást, de neked kell lenned a manökennek. Na ezen megült jókat lehetett derülni. És általában jókat lehetett vele derülni mindenen. Amikor kilenc évvel ezelőtt másodéves néprajz-szalcos egyetemistaként először jártam az Őrségben, még nem tudtam, hogy három évre rá magam is ideköltözöm. Nem tudtam, hogy megtalálom az itteni nevelőanyámat, aldtol többet Icapók majd, mint szülőanyáintói. Akkor még csak azt tudtam, hogy találkoztam egy kedves, élettől pezsgő hölggyel, aid úgy fogad Nagy Zoltán körmendi múzeumigazgató, leendő kollégám ajánlására, mintha mindennapos vendég lennék. Ahogyan az is lettem Öriszentpéterre költözésem után. Rengeteg segítséget adott nekem szakmai szempontból is, de főleg hozzáállásból. Teljesen nyitott lénye reneszánszos vonzerővel hatott, kinyitott minden ajtót és szájat. Nagyon könnyű volt gyűjteni az ő ajánlásai nyomán. Ö volt az én varázsigém. És most elment és nagyon hiányzik, de mégis itt maradt. Olyan hirtelen röppent el, föl sem foghattam, ráadásul a temetése napján éppen Szlovéniában gyűjtöttünk kollégákkal, egy új néprajzi múzeuinocska tárgyegyüttese született meg ott három nap alatt. Amikor visszajöttünk, napokig bénán tengődtem, bántott, hogy nem lehettem jelen a végtisztességen. Ám a harmadili: nap éjjelén, nem tudtam elaludni, Edit nénire 81