Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

3. szám - MŰHELY - Horváth Sándor: „Táji kultúrák léteznek" — Beszélgetés a 75 esztendős Gaál Károllyal -

batlielyre: akkor egy nagyon szépen működő múzeumot ismertünk ott meg. Bandi Gábor révén a múzeum kiadta a Kisködmön-kötetet. Itt volt a nagy gyűjteményem. Kialakult egy olyan kapcsolat, amire azt mondtam, hogy akkor Vas megye kapja a hagyatékot. Azzal a gondolattal döntöttem így, hogy az anyag éljen, hogy dolgozzanak belőle, folytassák a munkát. Az anyag egy része ott van, mintaszerűen leltároztált, de azóta sem történt vele semmi. Majdnem 35 éves kutatásom eredménye - még életemben kriptába került. Most azon gondolkodom, hogy lehetne feltámasztani. Mintegy húsz évnyi tanszékvezetés után nyílván akad néhány olyan hallgató, akire az ember úgy néz rá, mint aki valahol azt a fonalat próbálja továbbfonni, -szőni, amelyet a tanszékvezetője adott annak idején a kezébe. Vannak-e ilyen nevek? Kik azok, akik részben vagy egészben Gaál Károly szakmai alapelveit követve dolgoznak? Ausztrián belül lényegében senki: itt tisztviselők lettek egy múzeumban, és nem dolgoznak szabadon. De tekintve, hogy a Herder-ösztÖndíjasok harminc évig a kezem alatt voltaic, ezért Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából, Jugoszláviából, Görögországból és Magyarországról érkező számos ösztöndíjasnak adhattam át valamit. Ot diákom lett egyetemi oldató. Egyikük, aid a módszeremmel dolgozik - Görögországban ordinárius lett. Magyarországon talán Csorna Zsiga az, aki legjobban átvette a módszert és még Nagy Ilona. Ők megpróbálnak szélesebb vonalon dolgozni és nem lettek opportunisták. A legjobb harci társam viszont Magyarországon mindig Balassa Iván volt, akivel sikerült elemünk, hogy a nyelvek szerint szétvált Ids közép-európai törpeországok szakembereit sikerült összehoznunk egy asztalhoz és szót tudtunk váltani egymással. S ha arra gondolok, hogy Milovan Gavazzi, Niko Kuret, Václav Frolec, akik az európai (vagy közép-európai) néprajzi kutatás nagy egyéniségei közé tartoznak, ennél a közös asztalnál foglaltak helyet, s engem egyenrangú partnernek fogadtak el, akkor nyilvánvaló, hogy Sonntagsldndnek tekintem magam. ^ & ^ UTÓHANG: (...) Nekem életemben egyetlen nagy szerencsém volt, hogy 56-ban el kellett hagynom Magyarországot. Én nem elhagytam, hanem el kellett hagynom! S ezen keresztül szabad ember lettem: nem kötött családi múlt, nem kötött társadalmi múlt, nem kötöttek belső törvények - az itteniek sem kötöttek. Szabadon, ahogy láttam, úgy indultam neki. Ezért vagyok idegen a szakmában, mert más az, amit csinálok. A mást pedig nehezen vagy nem bírják elviselni. Mindig van egy hullám, például Magyarországon ma a szemiotika az előkelő dolog, én meg fütyülök a szemiotikára. Én szabad ember lettem. Örülök annak, hogy otthonom van, a hazám meg a szívem! 48