Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - ADATTÁR - Komjáthy Kálmán: Disznóölések Körmenden

Bontás rendján, 1935-ben (Brunner (Kőszegi) Ottó felvétele) A magyar mangalica fajta nagyon jó zsírdisznó volt, jól szaporodott. Egy jól sikerült hizlalás után a 250-300 kg-os disznóból, 100-120 liter zsírja is volt a gazdának. A gazdaasszony ebből zsírozta a gánicát, a zsírosdödöllét és még sok étellajtát, a mezőre munkába járó családtagoknak. A lesütött húst, csak a nagy munkák idején - kaszálás, aratás, cséplés - melegítették fel, hogy az erős fizikai igénybevételhez legyen elég erő. A hentestől gazdaember ritkán vásárolt - meg is szólták volna érte innen űikább a polgárság, iparosság, valamint azok vásároltak, akik rangjukon alulinak tartottált a disznó hizlalását. zsíRStrrÉs A férfi társaság még javában foglalkozott a disznóbontással, szortírozással, amikor a meleg konyhában a „gyengébbek", fiatal lányok, fiák és öregek, gyúródeszkán vagy tisztára súrolt deszkalapokon már metszették is a szalonnát. A bürke lehúzása után, egyenletes kockára vágtáit, hogy a serpenyőben egyformán süljön. Általában egyszem vasseipeiiyőt használtak, mert a réztol „grüiispan", a zománcostól pedig „zománc veszély" volt. (Ugyanis a nagy hőtől lepattanó zománcrészecskék vakbélgyulladást okozhattak.) Miitor már egy sütetre valót felkészítettek az üstbe, de még mielőtt elkezdték volna sütni, öntöttek hozzá vagy egy deciliter vizet, vagy tejet, ez utóbbi azért volt jó, mert szép pirosra sült a töpörtyű (tepertő). Ezenkívül egy egész kevés sót is szoktak beletemii, bár ezzel vigyázni kellett, mert a túlsózott zsír könnyebben avasodott. A zsírsütés türelmet, szakszerűséget kívánt, mert ha leégett, odakozmált, akkor az egész évi ételnek kozmás íze és szaga volt. Amint csicseregni kezdett a zsír, állandó' 79