Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Hesztera Aladár: Vasi emlékek jövője. - Magánvélemény huszonöt év restaurátori gyakorlata után -

ni a kérdést kissé gúnyosan, kissé vizsgáztatási szándékkal a mai iskolai zsargon divatos kifejezésével: „Papa, mihez képest műtárgy ez a vacak?" Feltételezem, nem 6 az egyedüli, aid felteszi ezt a kérdést. Addig, amíg csalt kérdez, nincs is baj, de amikor bőrfej és bőrdzseki van, orrban és fülben lehetőleg nem egy karika és biztosítótű, és kérdés helyett pusztítani kezdi a vélt vacakot, akkor már morális és egyéb gondok is vannak. Egy társadalom erkölcsi normáinak teljes szétlazulása kezdődik. Ennek vagyunk tanúi nap mint nap. (Nagyon remélem, a Képzőművészeti Szakközépiskola műtárgykezelést tanuló növendékeinek ez a kérdés nem kérdés ma már.) Először tehát fel kell tenni a kérdést: mi a műtárgy? A műtárgy nem más, mint a múlt használati eszköze, vagy a régmúlt szemete. A régész akitor a legboldogabb, ha egy múltbéli település szemetesgödrét, vagy egy középkori vár árkát tárhatja fel, mely kisebb megszorításokkal, szintén a szemetesgödör funkcióját is betöltötte a középkorban. Megtalálható bemiük műiden, ami jellemezte az adott kor életvitelét. Lássuk, mely tényezők játszanak közre abban, hogy a műtárgy állapota kielégítő legyen a megőrzés során és egyáltalán, mi az a kielégítő műtárgyállapot? A tudati környezet: Környezeten sok minden érthető. Tárgyainkat természeti és mesterséges környezetben szoktuk elképzelni. A legfontosabbról a legtöbb műtárgyvédő elfeledkezik, ez az adott társadalom múlthoz való viszonya, erkölcsi-tudati állapota, mely megőriz, vagy elpusztít, utólag véd - öiuiöu erkölcsi glóriáját kovácsolva - vagy eleve vigyázza a magántulajdont, vele a tárgyakat is, glóriák nélkül. A századelőn mint biztos védőbástya segítette a köztérre helyezett kőemlékek femimaradását az erkölcsi nevelés, a nemzeti kontinuitás tudata. Ma az előbbiekben vázolt politikai folyamatok „eredményeképp" ez a tudat részben kiirtódott, és „továbbfejlesztett" változata ma például Romániában is a közismert állapotokat és tudati torzulást hozta létre. Mi ugyan megálltunk, de a propaganda ma is hat tudatunkban, reakcióinkban, a niűtárgyaiiikhoz való közelítés elveiben. Nem véletlenül kerülnek ma már a templomoldja is rácsok, a perselyekre lakatok. Rossz jogszabályok szerint egy szinten kezeljük, mint műtárgyat, az elmúlt évtizedek időszakos, reklám célú, csicsás bóvliját, a kísérleti szintűnek mondott, az anyagot és statikát semmibe vevő, művészieskedo, ködös fantáziájú végterméket és a többezer éves patinás tárgyat. Furcsa módon ez utóbbi gondozása töredéknyi pénzt és fáradságot igényel az előbbieldiez viszonyítva. Miért? Mert a múlt tárgyait nem kísérletnek szánták, hanem alkotásnak, vagy használati eszköznek, tehát gyönyörködtetni jelent 32