Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Hesztera Aladár: Vasi emlékek jövője. - Magánvélemény huszonöt év restaurátori gyakorlata után -

szerünk. Az egy más kérdés és nem ennek az írásnak tárgya, hogy ezt a saját magunk által állított normarendszert hogyan tudjuk kiszolgálni és egyáltalán ki tudjuk-e szolgálni. A műtárgyvédelem európai történetét eddig senki nem foglalta össze, nem írta le olyan jellegű történeti alapossággal, mint mondjuk a műemlékvédelem történetét. Marijnissen: A műtárgyak romlása, konzerválása, és restaurálása (Brüsszel, 1967.) ugyan foglalkozik a restaurálás történetével is, de csak vázlatosan, mintegy bevezetésképpen a további tárgyalandó témát tekintve. A műtárgyvédelem történetéhez sokan hozzákapcsolják a hamisítás történetét is, mely valóban érdekes és sok szálon együtt fut a restaurálás nagyobb etikai, szakmai, történeti és logikai állomásaival, mégis azt kell mondani, hogy a hamisítás története nem a restaurálás történetének elválaszthatatlan része. A műtárgyvédelem történetét a festmények helyreállításának történetével szokták egyes szerzők, a szobrok restaurálásával, másolásával, más szerzők, ha nem is azonosítani, de ezt a vonulatot tekintik a történet kiinduló pontjának. Mai felfogásmik szerint a kép ugyan sokkal árnyaltabb, mégis e cikk terjedelmének szűkössége miatt maradjunk ezen a két vonalon mi is. A gyűjtés az ember ősidők óta végzett tevékenysége. Viszonylag nagyon hamar megjelenik az a gondolat a gyűjtött műtárgyakkal kapcsolatban, hogy ne csak a kincs vagyoni, hanem művészeti értékét is szem előtt tartva állapítsa meg egy társadalom az adott műtárgy értékét. Legkorábban a görögöknél és a rómaiaknál található meg a műkincs ilyen jellegű értelmezése és értékelése. Nemcsak a kultikus jellegű kincstárak (Delphoi, Olümpia) jelentettek az adott kor emberének értéket, de példáid a perganioni könyvtár is. Tehát a mai elveinkhez nagyon hasonló elveket vallottak az érték megítélésében. Az olasz reneszánszban olyan kitűnő művészek végezték a restaurálásokat is mint Donatello, Michelangelo, Verrochio. Az antik műtárgyak száma rohamosan növekedett, mert ebben a korban vált a másolás a társadalom szélesebb igényeit lei elégítendő, etikailag is elfogadott beavatkozássá. A minőség viszont egyre romlik, mert egyre többen kezdenek az ígéretes megélhetés reményében hasonló tevékenységbe. Európában ezek a gondolatok csak a 15-16. században alakulnak ki, és ekkor sem nálunk, hanem Európa nyugati részén és Itáliában. A közben eltelt századok sem a kincs művészeti értékét, sem amialt védelmét nem tartották fontosnak. Még a rómaiak a másolást, a főként görög alkotások másolását, a művészeti értéke miatt már fontosnak tartották, addig nálunk még a nagy humanista felvilágosult király, Mátyás is összetö23