Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
4. szám - Sipos Endre: Postumus. - Majer Antalra emlékezve -
SIPOS EKDKE POSTUMUS - MAJBR ANTALRA EMLÉKEZVE JKz emberi tehetség parányi lámpa mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével, s ha egy helyről más helyre hurcoítatik, sötétséget hagy maga után. BIZONYOS HELYHEZ KELL AZÉRT KAPCSOLTATNUNK." Kölcsey Ferenc: Parainesis Sorsunk röghöz kötöttségének fontosságát Tamási Áron egyszerűbben fejezte ki: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Majer Antal így vallott erről: „Életein nagy szerencséje, hogy nem egy helyben, hanem négy területen is igen jól otthon érzem magam. Négy olyan tájat - Mezőföldet, Bakonyt, Sopront és Vas megyét - vallhatok szűkebb hazámnak, amelyek sajátosan befolyásoltál«: sorsomat, alakították szakmai ragaszkodásomat, hivatássá és hitvallássá emelték foglalkozásomat." Elszaltíthatatlanul kötődött a szülőföldhöz, a Mezőföld lankáihoz, a puszta, majd a falu világálioz. „Gyermeki öntudatra ébredésemet egyik oldalon a Tilos erdő szegélyének, a másik oldalon a határtalan mezőségnek köszönhetem." Az eltérő világuk képét hordozta, a gyermekkori különlegességekből sokszor merített. írásaiban kihangsúlyozta, emberré válását a nagy családnak és a falusi tanítóknak igazi „nemzet lámpásainalt" köszönheti, akik messzemenően segítették és irányították életét. 1920. január 3-án Kalózon - Hatvan pusztán - született. Édesapja uradalmi kőműves volt. A dégi hatelemi iskola után a veszprémi piarista gimnáziiuiiban tanult, ahol Rédl Rezső biológia tanára hamar felkeltette a Bakony erdőségei és általában a természettudományok iránti érdeklődését. 1940-ben jeles érettségi bizonyítváimyal az erdőmérnöki karra vették fel és 1944-ben, ugyancsak jeles minősítéssel szerzett erdőmérnöki oklevelet. A történelmi változások szíve vágyát megváltoztatták - az, hogy a Kárpátok erdeit ápolja, védje, gazdagítsa - nem valósulhatott meg életében. Valósággal „visszapottyant" a Bakonyba, és hosszú ideig hazájává vált a természetes erdők világa. 15