Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - MŰHELY - M. Kozár Mária: Pável Ágoston Néprajzi Munkaközösség — Beszélgetés Kuntár Lajossal —

munkaközösség" megalakulásához a szombathelyi megyei könyvtár­ban? Dr. Dömötör Sándorral régi barátságban voltam, még a háború előtti időből. Amikor Szombathelyre került, és ő lett a múzeum igazgatója, föl­elevenítettük személyes kapcsolatunkat. Sokat voltunk együtt, sőt be­szervezett egy egyhónapos veszprémi néprajzi tanfolyamra is. Itt a gyűj­tésről, a feldolgozásról hallgattunk előadásokat és Veszprém környékén végeztünk gyujtőutakat. Bennem a néprajz iránti érdeklődés régtől kezdve megvolt, s diákkoromban feljegyzéseket is készítettem. Már 1938-ban megírtam Csörötnek monográfiáját, amit jól fel tudtam hasz­nálni az 1990-ben megjelent „Hármaskönyv Csörötnekröl" című köny­vemben. Amikor a megyei könyvtárba kerültem (1954), azt tapasztaltam, hogy a fehiőttek elsősorban Jókait olvassák, a gyerekek pedig a meséket keresik. Ezért elkezdtünk - a vidéki könyvtárosok segítségével - mese­fák után kutatni és meséket gyűjteni az egész megye területén. Szombat­helyi diákokból 1955 májusában, a Megyei Könyvtár kebelében, Néprajzi Munkaközösséget hoztam létre. A tanulók összefogásának mintájára - a Megyei Tanács Népművelési Osztálya támogatásával - a néprajzzal fog­lalkozó felnőttek munkaközösségbe szervezését is elkezdtem 1955 őszén. így alakult meg november 23-án a Pável Ágoston Néprajzi Munka­közösség. Hogyan és mit gyűjtöttek a diákok? Közel 40 diák volt a munkaközösség tagja a Nagy Lajos Gimnáziumból, a Közgazdasági Fiú és Leány Techiúkumból és a Gépipari Technikum­ból. Először hetente, majd havonta tartottmik összejöveteleket, ahol néprajzi ismeretekről és gyűjtési módszerekről volt szó. A nyári szünidő­ben helyi hagyományoltat (népdalokat, moiidókákat, gyermekjátékokat, mondákat) gyűjtöttek a diáitok saját falujukban (például Szelestén, Vá­ton, Toronyban, CsörÖtneken, Szeiitpéterfán, Celldömölkön, Olaszfán). Mi történt az összegyűjtött anyaggal? A legjobb dolgozatoltat felküldtük az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázatra, Budapestre. Többen kaptáit könyvet, de volt aid pénzjutalmat is. Az anyag egy része pedig még feldolgozásra vár. A felnőttek munkaközösségének hány tagja volt és hogyan tevékenyke­dett? Megyénk területén sokan dolgoztait a néprajz különböző ágaiban. Az 1955-ös megalakuláskor a munkaközösségnek 41 tagja volt, hat fős ve­16

Next

/
Thumbnails
Contents