Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

1. szám - ADATOK MEGYÉNK FOLKLÓRJÁHOZ - Koszorús Ödön: Lakner Regina meséi

rom nap lett volna. Aztán jött a halál, és 85 éves korában elvitte! Mi meg kikísértük a temetőbe. Gyakran felködlik előttünk egy-egy mondása, egy-egy története. így adódott az a gondolatom, hogy ha már annak idején nem gyűjtöttem össze meséit, próbáljuk meg felidézni és az emlékfoszlányokat összeragasztani, hogy ne menjen veszendőbe még a gondolat is, ne temetődjenek el meséi. Összesen tíz történet került papírra Lakner Regina meseküicseibol, melyek bepillantást engednek az ősi Ikervár mindennapos életébe és gondolatvilágába. Tekintettel arra, hogy a történetek javát a nagyanyjától és nagyapjától hallotta, ezek legalább 150-200 éves múltra tekintenek vissza, és ez adja igazi értéküket! Az alábbiakban hat mesét teszek közzé lejegyzésemben. AZ IKERVARI PLÉBÁNOS ÉS A GARABONCIÁS DIÁK Ez a dolog akkor történt, amikor a Rábán túl hatalmas tölgyes terült el egészen a Sótonyi hegyig, de még Vasvárig is el lehetett jutni anélkül, hogy az erdőből kijutott volna az ember gyereke. Egy alltalommal vendégeskedni ment az ikervári plébános a nyőgéri paphoz. Ettek, ittak, beszélgettek, imádkoztak. Estére járva készülődött az ikervári plébános haza. Befogatott a kocsijába, majd elbúcsúzva, kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen. A két szürke prüszkölve kocogott ki a postaútra, vígan poroszkáltak hazafelé. Am alig értek ki a faluból, csöpörögni kezdett az eső. Az első útmenti kereszt után egy magányos ember - olyan diákforma - ballagott. Meglátva a közeledő kocsit kiabálni kezdett, hogy álljanak meg, vigyék el a következő faluig. Az ütervári plébános már bóbiskolt, vagy csalt nem akarta zavartatni magát, csak annyit morgott a kocsisnak: hajts! A lovalt gyors ügetéssel röpítették a könnyű, kocsit. A diák utánuk kiáltott: Járjátok meg kétszer ezt az utat! Az eső egyre jobban esett, dörgött, csapkodott az istennyila! A két szürke vágtatott! Körülöttük zúgott, zengett az erdő! A plébános jól beburkolózott köpenyébe és pokrócába, a szegény kocsis meg a szürke csuklyás szűrébe, úgy, hogy éppen csak a lovak farkát látta. Kapaszkodott a gyeplőbe és egymásután mondta a miatyánkat, meg az üdvözlégyet. Az eső meg csak zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A villámoktól megvadult lovak vágtatva ragadták el a kocsit. Már mind a ketten bőrig áztak, amikor a kapu előtt megállt a két szürke. A kocsis ug73