Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

3. szám - Péterfy László: A Velemi Műhely két évtizede

Népművészeti Stúdiójának képviselői. Ügyünknek megnyertük Erdei Andrást és feleségét Szentesi Anikó építészeket, kik tervezői és lelkes segítői lettek a velemi építkezéseknek. Szövők, hímzők, kovácsok, fazekasok munkája segítette berendezni, lakhatóvá tenni a házat, és ahogy a ház építése a Velemi Faragó Stúdió létrejöttét eredményezte, a más népművészeti-képzőműves műfajban dolgozók jelenléte adta az ötletet egy komplex népművészeti műhely megalakításához. A velemi faragóház felépítése, berendezése nagy hatással volt az országban már korábban kibontakozó népművészeti „mozgalom" további alakulására. Követendő példává vált mindaz, ami Velemben történt. Bebizonyosodott, hogy lelkes összefogással, önerőből, nagyobb állami pénzek nélkül is létrehozhatók komoly értéket képviselő műhelyek, alkotóházak. A velemi példa volt az elindítója - Zalaegerszegen a Gébárti-tó mellett felépült kézműveshelynek, a debreceni faragók és a kecskemétiek tanyai alkotóházainak, a Szolnok megyei népművészek tiszavárkonyi műhelyeinek, melyeket Szentesi Anikó tervezett. Időközben megalakult a Népművészeti Kgyesület 1982-ben (melynek szerveződése sem független mindattól, ami Velemben történt), - többek között azzal a programmal, hogy szorgalmazza, ösztönzi, segíti a velemihez hasonló komplex kézműves-népművészeti műhelyek felépítését lehetőleg műiden megyében, vagy olyan körzetben-településen, ahol erre alkalom és igény mutatkozik. A 80-as évek közepe táján a lendület fokozatosan csökkent, mind kevesebb pénz jutott a közművelődés támogatására. Ma már nehezen lenne megállapítható, hogy ez a pártállam ideológiai szándékainak megfelelően alakult így, vagy ettől független kényszerű okok idézték elő, amelyek a nyolcvanas évek vége felé felerősödő gazdasági nehézségekkel vannak összefüggésben. Mielőtt a mindnyájunk életét alapvetően megváltoztató politikai fordulatról és a Velemi Műhely további (jövőbeli) sorsáról elmélkednétek, térjünk vissza a régi napokhozl 1980 nyara. A faház elkészült, műhelyfelszerelése, berendezése használatra készen, ünnepi átadásra (ha ma történne, minden bizonnyal felszentelésre) gyülekezik az ünneplő közönség. Megye-párt korifeusai, TV riporterek, rokonok, barátok, építők, szervezők megilletődött arccal, szorosan egymás mellett a frissen készített asztalok körül. Szinte mozdulni sem lehet, annyian vagyunk. Egyszer csak mindenki elcsendesül, Palatkás József emelkedik szólásra, mögötte Sibinger Miidós nagy fatállal a kezében, melyen bronzból készült kulcsok csillognak, -jelképes kulcsok ezek, melyeket Józsi „bácsi" felejthetetlenül szép szavak kíséretében nyújt át mindazoknak, akiket megil7