Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Buocz Terézia: Az Acta Savariensia újbóli indítása

A tárgyrajzokat Károlyi Mária készítette. Nyilván szívesebben foglal­kozott volna szakmai kérdésekkel, a grafikai munkák nem kevés idejébe és energiájába kerülhettek. Én bizonyára képtelen lennék még ilyen minőségű rajzok elkészítésére is, tehát a szerzőnek őszinte szívvel csak gratulálni tu­dok. A művészi kivitelezésű színes tárgyfotók Dallos László munkái. Meglepő a kismonográfia szövegének igen igénytelen, alacsony színvonalú, egyhangú nyomdai tipográfiája, főként a borító, a fotók, stb. jó minőségével összevet­ve. Kurziválással, kiemeléssel csak a jegyzeteknél találkozunk. A szedési le­hetőségeket nem aknázták ki sem a főszövegben (kiemelés), sem a táblák leleteinek leírásánál. Ezen utóbbi megjegyzéseimet nem csak a műszaki szerkesztőnek szán­tam, hanem ezen új Vas megyei tudományos sorozat (Őskorunk) ismeretlen sorozatszerkesztőjének is —a jobbítás szándékával—, hiszen nagyon remé­lem, hogy Károlyi Mária sorozatnyitó kötetét rövidesen követi a második, s még ki tudja hány folytatás!? (Károlyi Mária: A korai rézkor emlékei Vas megyében. The early copper age in county Vas. Szombathely, 1992. 98 p., 58 t. (Őskorunk; 1.)) ILON GÁBOR AZ ACTA SAVARIENSIA ÚJBÓLI INDÍTÁSA Nemes és szép gondolat öltött testet, amikor negyvennégy év hosszú szünete után, ismét megjelent a Szombathely antik nevét viselő várostörténeti soro­zat következő tagja, az Acta Savariensia 6. kötete. Formailag hűen követi az előző öt kötetet. Szerkezetileg csupán annyit módosult, hogy az újra megindult sorozat szerkesztőjének a neve a fedőlapról a belső oldalra ván­dorolt. Az 1948-ban megjelent 5. kötet és a most kijött 6. szám között nem­csak az eltelt hosszú idő, hanem az új szerkesztés, az új gondolatok jegyé­ben tervezett sorozat elindítása is megkívánná, hogy a kötetet jelző 6. szám után zárójelben megjegyezzük: (Üjfolyam 1.) Az újonnan megindult sorozat eme első tagja Géfin Gyulának állít emlé­ket azzal, hogy a romkerti ásatásokról készített —régész körökben jól ismert és hasznosan forgatott— kéziratát adták közre. Szerencsés találkozás, hogy éppen a sorozat egykori megálmodója és szárnyrabocsájtója Géfin Gyula lett az új sorozat első írója. 81

Next

/
Thumbnails
Contents