Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1993. (Szombathely, 1993)
2. szám - ADATTÁR - Tóth József: Vőfélykönyv Németgencsről II. rész
A LEÁNYOKHOZ A növendék szüzeknek kívánom, éljenek, legények számáro hogy nevelkedhessenek, mind a nádszál simán, szépen fejlődjenek, annak idejében minket kedveljenek. KEZDÉ A NAGY VŐFÉLY Mint hogy már a nagyján immár által estünk, vigadjunk, elég, ha eddig pütyörögtünk, még eddég úgy volt, ezután is úgy lesz majd, meglátod, ha a szomszéd feleséget vesz. Nosza hát muzsikus, hegedűd zöndüljön, úgy, hogy menyasszonyunk fülö mcgesöndüljön, ezt a nótát húzd rá: Néked megyerad-e még valaha, nem lesz mindig, ne is legyen az magyarnak éjszaka. Árpád atyánk rígi vezér hogyha mast feltámadna, csudálkoznék árvaságán, hogy mellen lett a haza, és mellen volt ő éltében, midőn Zoltán fián ok halálakor által adta kormányát a hazánok, árva lettél magyar haza, árvaságro jutottál, hol a híred, dicsőséged, mellyet rigen hordoztál. Hires nemzet, mivé lettél, a közmondás rád illik, hogy a magyar sirva táncol, rajtad bebizonyodik, az ínekje mind szomorú, a nótája hajaha, minden magyar azt kivánnya, boldog legyen a haza. Tedd keresztbe a vonyódat, húzd el az én nótámat, azt, amelyben véremmel is megváltonám hazámat. Vége. SZAKÁCSNÉKHOZ A szakácsnéink is sokáig éljenek, vendégeink számára sokszor főzhessenek, készített étkeik jóizük legyenek, a sok dicsérettel zsebeik teljenek, fazékban levessük állandó maradjon, rántás serpenyőhöz, hogy oda ne faggyon, nyársról pecsenyéjek hogy el ne szaladjon, a bögre szélétől hasok megdagadjon. MUZSIKÁSOKHOZ Muzsikusaink is jó kedvük legyenek, hegedüjök szegen ritkán heverjenek, hanem valamikor szükség lesz, pengjenek, sert, bort, pálinkát hogy bőven nyeljenek, hegedüjökön a hurjok ne szakadjon, szemök bagol módra este ne szunnyadjon, a sok pecsenyétül hasok ne dagadjon. VENDÉGEKHEZ Uraim, asszony im, kik idegyültetek, rózsaszinü szüzek, akik leültetek, kik asztalink körül letelepedtetek, tudjátok-e ide miért seregletek. Nem azér ám hogy itt versenyt aludjatok, vagy a menyasszonynak hogy himet várjatok, hanem a hurkákkal itt megbirkózzatok, a sörös kulaccsal megbarátkozzatok. Mert gazdánk asztalát már megterítette, késeit, velláit idehelyeztette, hetvenöt kenyérit immár felszegette, százakós hordaját húsz csapra üttette. 67