Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)
2. szám - ESEMÉNYEK, HÍREK - A Vas Megyei Honismereti Egyesület egy éve Szabó László: Elnöki beszámoló
ÁPRILIS 13. Mészáros Hugó költői- és irodalomszervezői munkásságát bemutató kiállítást rendezett a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár. 14. Vasi MDF Akadémia elnevezéssel kéthetenként sorra kerülő kurzus vette kezdetét, melynek nyitányaként Gyurácz Ferenc irodalomtörténész "Fejezetek Vas megye kultúrtörténetéből" című előadása hangzott el. 24. Bácskai Vera elnökletével tartotta IX. Levéltári Napját a Vas Megyei Levéltár, melyben kilenc előadó ismertette a megyére vonatkozó kutatásainak legújabb eredményeit a "Számok és történelem" mottó jegyében. 28. A Vasi MDF Akadémia előadássorozat második rendezvényén "Vas megye népének néprajzi jellemzése" címmel tartott előadást Gráfik Imre és Horváth Sándor 29. A Járdányi Paulovics emléküléshez kapcsolódva a Romkert felújított mozaiktermében leleplezték a neves régészt ábrázoló, Máger Ágnes által készített reliefet. Az ünnepi megemlékezés keretében a Püspökvár Sala Terrénájában időszaki kiállítás nyílt "Pannónia Sacra" elnevezéssel ill. tudományos tanácskozást tartottak a Szombathelyi Képtár előadótermében. MAYER LÁSZLÓ A VAS MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET EGY ÉVE* ELNÖKI BESZÁMOLÓ A Vas Megyei Honismereti Egyesületet 1991. január 26-án alakítottuk meg 66-an, amikoris beható vita után megállapítottuk az alapszabályunkat, s megválasztottuk a vezetőséget. Úgy határoztunk akkor, hogy az első év eltelte után közgyűlést szervezünk,az első esztendő tanulságait megbeszélendő, hogy ezen a közgyűlésen döntünk az Országos Honismereti Szövetséghez illetve a Társadalmi Egyesületek Szövetségéhez való csatlakozás tárgyában. Amikor a vezetőség nevében beszámolónkat előterjesztem, szigorúan csak a tényszerű történésekre és az azokból levonható tanulságokra szeretnék koncentrálni. Egyesületünket a Vas Megyei Bíróság 1991. februárjában szabályszerűen bejegyezte, aminek folytán az OTP-nél önálló bankszámlát nyithattunk. Az alakuló üléssel nem befejeztük, hanem elkezdtük a tagépítő-szervező munkát. Ennek köszönhetően a mai nappal 94 egyéni tagunk van, s 3 közösség is csatlakozott egyesületünkhöz. Elhangzott: az 1992. február 29-i közgyűlésen. A beszámoló felhasználta Pethe Györgync lábon jelentéseit, amiért köszönettel tartozuni. 88