Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Balogh Péter: Könyv az őrségi reformátusokról

KÖNYVESPOLC KÖNYV AZ ŐRSÉGI REFORMÁTUSOKRÓL Újabb értékes kötettel gyarapodott az Őrségről szóló irodalom. Ezúttal egyházi vonatkozású kötetről adhatunk hírt, amely témájánál fogva ugyan egy részterületét öleli fel az Őrség még meg nem írt történetének, mégis alapvető mű a maga nemében, hisz a benne leírtak túlnőnek az egyháztörténeti kereteken. Pataky László, egykori kercaszomori református lelkipásztor közel 60 évi szorgos munka eredményeként adta közre az Őrségi Református Egyházmegye történetét. Könyve nem előzmények nélküli, mert már 1990-ben megjelent ugyancsak tőle "Az Őrség múltja a kercaszomori református egyházközség történetének tükrében." Az ebben közölt adatok beépültek az újabb kötetbe. A könyv tizenegy fejezetre oszlik, sokoldalú képet nyújtva e hányatott sorsú egyházmegye több mint négyszázéves történetéről. Az I. fejezet az egyházmegye névváltozásaival foglalkozik. Az egyházszervezeti egység nem azonos természetesen a történeti-néprajzi táj területével. A reformáció nyomán keletkező eklézsiák ezen a vidéken 1576-ban szerveződtek egyházmegyévé, majd az irányzatok szétválása, később pedig az ellenreformáció hatására különböző székhellyel alakultak újjá. így volt kőszegi, majd németújvári, vépi, vízlendvai egyházmegye. Az őrségi egyházmegye elnevezés 1657-től ismeretes, majd 1709-től 1808-ig a pápai egyházmegyéhez tartozik. 1808-tól 1952-ig ismét őrségi egyházmegyeként szerepel. 1952-ben adminisztratív úton megszüntetik az elnevezést, mígnem 1990-ben újra a régi nevét vette vissza az egyházmegyei közgyűlés. A névváltozások mögött legtöbbször külső okok húzódtak meg. A II. fejezet a terület reformáció előtti korszakával foglalkozik. A III. fejezet tárgyalja a reformáció korát. Az Őrség reformációja a mohácsi vészt követő évtizedekben zajlott, amelynek fő mozgatói a vándorprédikátorok voltak. Nem a földesurak terjesztették birtokaikon, hanem amikor ők is elfogadták a reformált hitet, példájukkal és anyagi erejükkel erősítették a reformáció irányába mozdult népet. Különösen ki kell itt emelni a sárvári Nádasdy, a németújvári Batt-hyány, valamint a felsőlendvai Széchy családok szerepét. A 16. század végére a királyi Magyarország népességének 90%-a protestáns lett. Ez egyben azt is jelentette, hogy kiépült az egyházszervezeti rendszer, templomok és iskolák létesültek, nyomdákat alapítottak, könyvek és vitairatok jelentek meg. A fellendülés a 17. sz. elején szakad meg, s az 1612-1709-ig tartó időszakban az egyházmegye fokozatosan pusztul. Erről szól a könyv IV. fejezete. A hanyatlásnak több oka van, többek között a protestánsok szétválása a lutheránus és a helvét irányzat követőire, — a török hódoltság következményei, de legfőképpen az ellenreformáció megindulása. Ez utóbbinak a korra jellemző jelensége volt a főurak pálfordulása, melynek során különböző előnyökért feladták korábbi hitüket és katolizálva az ellenreformáció és a Habsburg érdekek szolgálatába álltak. Mindez mérhetetlen vesztességeket okozott a protestáns, köztük a református egyháznak, mert megindult a papok, tanítók elül84