Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - ADATTÁR - Benczik Gyula: Az őrimogyorósdi és a tótfalusi kastély a török elleni védelemben (1609-1681)

BENCZIK GYULA AZ ŐRIMOGYORÓSDI ÉS A TÓTFALUSI KASTÉLY A TÖRÖK ELLENI VÉDELEMBEN (1609-1681) A Hegyhát és a török veszély (1526-1582) A Lúgos pataktól a Sárvíz forrásáig húzódó térségben —ami alatt a Hegyhátot értették eredetileg— a középkorban egyetlen vár sem épült. Az e tájon élő legfeljebb egy-két jobbágyfalut birtokló vidéki köznemesség anyagi viszonyai a várépítést nem tették lehetővé. A Nádasdyak, a nádasdi Darabosok, Maráciak, Ivánciak egyszerű nemesi udvarházakban élték le életüket. "Maga az udvarház a falun lakó, falusi nemes igényeit szolgálva alig különbözött a szomszédos jobbágyházaktól. Erről nem annyira az oklevelek híradásai, mint inkább a régészet eredményei tudósítanak. Az udvarházak ugyanúgy két- és háromosztatúak voltak, mint a tehetősebb jobbágyok házai, és nagyon sokszor azokhoz hasonlóan fából épültek a középkorban is."

1 Talán csak az udvarház helyének megválasztásában, a belső cselédség lakóépületeinek, a gazdasági épületeknek az elhelyezkedésében érvényesült az egyébként kétségbe nem vonható füldesúri hatalom külsődleges megjelenése. A nemesek személyi és vagyonbiztonsági igényeinek ez korábban évszázadokon át megfelelt. Gyökeresen megváltozott a helyzet a mohácsi csatát követő években, évtizedekben. A veszedelem először az 1532. évi török hadjárat idején fenyegetett, de feltehetően elkerülte végül a Hegyhátat: a törökök, mint a szultán naplójából megtudhatjuk, a Pölöske-Kemend-Vasvár-Rum-Ikervár vonalon értek Kőszeg alá. Ha el is maradt a pusztítás, az utána következő válságos évtizedek véget vetettek a viszonylagos békének. Erdődy Péter, hogy megszerezze a Maráciak Rába menti rétjeit, "seregbontó" ágyúkat is bevetett a hegyháti nemesek ellen. A családtagok, rokon családok közötti viszálykodások nem csillapodtak a török veszedelem árnyékában, hanem ellenkezőleg, az aprózódó köznemesi birtokok okozta feszültség következtében erősödni látszottak.

2 A védelemre való tudatos felkészülés kezdetét Szigetvár elestéhez (1566) köthetjük. Először jutottak török előőrsök Nyugat-Dunántúl előzőleg védettnek hitt részeibe. Mire az 1570-es években a török első komoly hódoltatási kísérletei Vas megyét is elérték, a Hegyháton a nemesi udvarházakat már erőddé alakították. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az udvarházban a lakóépületre toronyszerűén egy emeletet húztak (bár néhol korábbi lakótornyot is feltételezhetünk), cölöpökből épített és sárral tapasztott palánkfallal és bástyákkal vették ezt körül, és az egészet mélyen körülárkolták és biztonságos kapuval látták el. Mindezt a szóhasználat megváltozása is követte: az ilyen kisebb erődöket nem udvarháznak, hanem castellumnak, kastélynak nevezték. Hegyhátszentmártonban az Ivánciak kúriáját először fából épített védművekkel látták el (Ivánczy Péter alispán leveleit már e szentmár46