Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1992. (Szombathely, 1992)

2. szám - MŰHELY - V. Molnár Zoltán: Urbán László hetvenéves

V. MOLNÁR ZOLTÁN URBAN LÁSZLÓ HETVENÉVES Létünk a meg-megújuló válaszok végtelen folyamata. Olyan válaszoké, melyek további kérdőjeleket is hordozhatnak. Már csak ezért sem lehet egyenes az útja annak az értelmiségnek, aki eszményei szerint kíván élni. A hivatás, a könyvtárosság, a helytörténetírás, a poézis bizonyára nemcsak szellemi élmények hordozói, hanem élethelyzetek megteremtői is. Honnan és hogyan jutott el a pályaválasztásig? — elöljáróban erről kérdeztük a hetvenéves Urbán Lászlót. 1922. május végén születtem Sárváron. Életem korszakból korszakba nyúlik, de megvallom, nemcsak emiatt volt mozgalmas. Negyedikes elemista voltam, amikor Ernő bátyám a Sárvári Polgári Iskolából Kőszegre került. Mi meg anyámmal együtt követtük őt. Hat éven keresztül éltem ebben az Alpok aljai városban, miközben alaposan "meglaktam" Kőszeget, hisz nem kevesebb, mint négy házat nevezhettem otthonomnak. Ötödikes bencés gimnazista voltam, amikor anyámmal Szombathelyt választottuk. Egyelőre csak tanulmányaim helyszínéül, mert az első évet még bejáró tanulóként kezdtem a premontreieknél. Oktatásból tartottam fenn magamat. Főként matematikára és fizikára tanítottam a rászorulókat. Voltak olyan tanítványaim, akiknek azért volt szüksége a korrepetálásra, hogy jóból jelesük legyen, de olyanok is akadtak, akik ennek révén csúsztak át az érettségin. Számomra is nagyon tanulságos volt ez az időszak. Többek közt itt tanultam meg, hogyan kell az emberekkel bánni. A pedagógiai tapasztalatokat pedig elsősorban népi kollégiumi igazgatóként kamatoztattam. 1940-ben érettségiztem, majd Buuapestre kerültem a Központi Szemináriumba teológiai hallgatónak. Innen 1944 májusában megbetegedve tértem haza, Sárvárra. Mire felépültem, már év vége lett, ezért nem is mentem vissza Budapestre. Nem is nagyon tehettem volna, hiszen a fővárost közben körülzárták a szovjet csapatok. A front ideérkeztekor, 1945. március 28-án Sárváron tartózkodtam. Ezekben a napokban még reverendában jártam, de hamarosan rájöttem arra, hogy nem ez a hivatás van számomra kijelölve. Rövidesen felmentésemet kértem az egyházi kötelezettségek teljesítése alól. A Kalocsai Érsek egy héten belül vissza is helyezett a civil állapotba. 1946 augusztusában úgy döntöttem, megnősülök. Öt gyermekünk született, az első —sajnos— 27 napos korában meghalt. 24