Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Gráfik Imre: A 60 éves Varga Sándor köszöntése

másrészt amikor a Jugoszláviában, más köztársaságokban élő magyarságnak a szlovéniaiakkal való kapcsolatát elemzi. Figyelmeztető lehet számunkra az a többször is megfogalmazott kitétele, mely szerint "annak ellenére, hogy nekünk, a Szlovéniában élő magyaroknak adott a lehetőség és a jog, hogy saját nemzeti létünk szubjektuma legyünk, véleményem szerint nem mindig élünk ezzel a joggal és kötelességgel." A Vas megyei olvasóknak föltehetően némi elégtételt okozhat, hogy a területi kapcsolatok pozitívan kerülnek említésre. Nem jelenti ez azonban azt, hogy anyanemzetével szemben elfogult lenne, s csak a nemzeti és kulturális identitást erősítő törekvéseket regisztrálná, kellő hangsúllyal fogalmaz meg bizonyos hiányosságokat is. Ez utóbbiak köréből a különleges fontossággal biró és igen hatékony televíziós kommunikáció hiányosságait idézi fel. Objektivitását jól példázza az a megállapítása, melyet a kultúregyesületek támogatása kapcsán, mint egyedülálló szlovén megoldást idéz fel: "A magyar nemzetiségű kultúregyesületek, arányosan véve kiadós köztársasági dotációt, támogatást élveznek. Egy göntérházi kultúregyesület sokkal-sokkal több anyagi támogatást kap, mint egy szomszédos szlovén. A nemzetiségieknek a kulturális, ill. a művelődési tevékenysége területén is nagyobb anyagi eszközöket kell biztosítani, mert a többségi nemzetnek így is, úgy is sokkal nagyobb és többoldalú lehetősége van a művelődési, önművelődési tevékenységre, mint egy kisebbségnek, aki lényegében saját erőből nem tudja azt a minőséget kitermelni." A kisebbségnek az önmegvalósítás során elengedhetetlenül szüksége van a társadalmi-politikai és a kulturális élet terén egyaránt biztonsággal mozgó kétnyelvű szakemberekre. Ezért a kétnyelvűség kulcskérdés a nemzetiségiek sorsában. Varga Sándor értékelése szerint az alkotmány adta lehetőségeket és a jelenlegi helyzetet összevetve nagy űrt lát, s ezt a következőképpen fogalmazza meg: "Én ugyan pedagógiai kérdésekről beszéltem eddig, de amit elmondtam az vonatkozik azokra a káderekre is, akik más területen dolgoznak, a közgazdászokra, mérnökökre, jogászokra. Végső soron sehol sincs biztosítva a kétnyelvű káderpolitika gyakorlatba ültetése." Elméletileg a szlovéniai magyar nemzetiség számára a magyarsághoz való kapcsolódás egyik lehetséges szálát jelenthette a Magyarok Világszövetsége is, melynek programját Varga Sándor kissé elavultnak ítéli, különösen azt a szemléletet kritizálva, mely éppen az anyaországgal szomszédos határmenti nemzetiségekkel való törődést háttérba szorította. Szinte természetes, hogy Varga Sándor személyes sorsában, magánéletében is megfelelt mindazon követelményeknek, melyekért közéletében küzdött. Feladatvállalásainak motiváltságai között tanulságos idézni egy szólást: "Szlovéniában azt szokták mondani, hogy nem tudod a nyelvedet elbújtatni a fogaid mögé." E szólás konkrét, mentalitásra utaló tartalma mellett szimbolikus jelentést is hordoz. Egy könyvajánlás keretei között lehetetlen mindazon részletekre felhívni a figyelmet, melyek a feltett kérdésekre adott válaszokban gazdagon kibontakoznak. Meggyőződésünk, hogy Varga Sándor személyes életútjának olyan tanulságai vannak, melyek azok számára is hasznosíthatók, akik nem mindenben értenek vele egyet. Különösen vonatkozhat ez a más feltételek, eltérő adottságok és körülmények között nemzetiségi sorsot megélőkre. Természetesen fölvethető, hogy más kérdésfeltevésekkel, illetve egyes kérdések további kibontásával, valamint az interjú oldott műfa-