Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

2. szám - MŰHELY - Szabó László: A nemzetiségekről - honismeret ürügyén

legnagyvonalúbb számítások szerint sem lehetnek a megyében a nemzetiségek 7-8 ezernél többen; s ők is erősen fogyó népességű kisközségekben élnek. Egy, az 1990es népszámlálás adataira épülő cikk szerint (Varga Józsefné: Fogyó nemzetiségiek = Vas Népe, 1991. április 3. 3.p.) a 19 nemzetiségi község lélekszáma 10 év alatt 12 %-kal mérséklődött, s a benne élők közül 13 %-kal kevesebben vallották magukat nemzetiséginek, mint annak előtte. A nálunk élő nemzetiségek nyelve —különösen a szlovéneké és a horvátoké— az átlagosnál is archaikusabb, a nemzetiségi falvak gazdasági adottságai és kondíciói rosszabbak. A két szláv kisebbség az anyanemzetük irodalmi nyelvéhez kétféle viszonyt alakított ki. Az 1960-as évekig a Vendvidéken lakók mondhatni kizárólagosan táj nyelvüket, a vendet beszélték, szellemi kultúrájuk is ezen alapult.Azóta a népcsoportból felemelkedő értelmiségiek szívós munkája és törekvése, nemkülönben pedig a Szlovéniából megfogalmazott, sokszor türelmetlen kívánságok hatására a hivatalos intézményekben (óvoda, iskola, közművelődési intézmények) az irodalmi nyelv elsajátíttatása vált mértékké. Bizonyos erők azt is elérték, hogy még a vend szót is törölték a hivatalos érintkezés nyelvéből (Vas Megye Tanácsa V.B. 2/81.

1. 7.sz. határozata.), azt állítván, hogy a vend szó pejoratív tartalmú és a vendeknek nevezettek igaziból szlovénok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szóban forgó kisebbség egy része (kiváltképp az idősebb emberek) minden felvilágosító és tiltó akciók ellenére vendnek vallották magukat. Sőt! Napjainkban fölerősödött a hivatalos verzióval való szembenállás; s Zsámpár László vezetésével szerveződik egy vend egyesület. A horvátok által lakott községekbe is bevezették az irodalmi nyelv tanítását. A sikertelenségek és kudarcok nyomán azonban két éve átálltak az általuk beszélt gradiscsei horvát oktatására. Ehhez jó partnerre találtak a burgenlandi horvát iskolákban és tanárokban. Az adott kérdés természetesen az adott nemzetiségiek szigorúan vett belügye. Az azonban kétségtelen, hogy — már csak a szélesebb horizontú kapcsolattteremtés praktikus okából is— az iskolai nyelvoktatásnak a nemzeti norma felé kell haladnia úgy, hogy tiszteletben tartsa a mindennapi érintkezésben a tájnyelv használatához való jogot. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják azt is, hogy az irodalmi nyelv elsajátításához is a helyi közösség által használt nyelven át vezet az út. Szlovént oktató tanárok egyöntetűen állítják, hogy azzal a gyermekkel érnek el igazán jó eredményt, aki otthonról — ma már sokszor inkább csak a nagyszülőktől— magával hozza a vend nyelv, közösség és kultúra tiszteletét és ismeretét. Nagy kérdés azonban, hogy meddig és hogyan maradhatnak fönn a megyében azok a nemzetiségi iskolák, amelyek az anyanyelven illetve részben az anyanyelven történő oktatást valamilyen módon biztosították.A viszonylag kis számú nemzetiségi népesség számára ma még német nemzetiségi óvoda működik Vaskeresztesen, Pornóapátiban, Kőszegfalván és Rábafüzesen, horvát nemzetiségi Szentpéterfán, Felsőcsatáron és Horvátzsidányban, szlovén pedig Apátistvánfalván, FelsŐszölnökön és Szakonyfaluban. Nemzetiségi iskoláink illetve csoportjaink vannak németek számára Felsőcsatáron, Kőszegen, Szentgotthárdon, Rábafüzesen és Felsőszölnökön, a horvátok számára Felsőcsatáron, Horvátzsidányban és Szentpéterfán, a szlo18 •