Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

MŰHELY - Schreiner Vilmosné: Hűség a szülővároshoz. Portré Hodászi Edéről

parancsnokságon való jelentkezést írta elő, elindult haza, Magyarországra. A második gyalogmenet szovjet fogságba és gyűjtőtáborba vezetett. Miután "fizikai munkára gyenge" minősítést kapott, még magyar területről hazatérhetett Szentgotthárdra. 33 év szolgálat a szülőváros gimnáziumában Szentgotthárdon a gimnáziumi tanároknak nagy tekintélye volt. Az intézmény és a tanárok tekintélyét az adta, hogy a közvélemény elismerte az ott folyó oktató munka fiatalokat segítő embersége légkörét. Értékelte és elismerte a közvélemény az eredményeket: elismerte és köszönte azt a törekvést, amely beindulása óta a gimnáziumot jellemezte: nem tett különbséget a falusi és a városi diákok között, másrészt az iskola és a szülői ház céljai egybeestek és egymást erősítették. 1940-73-ig nyugdíjba vonulásáig 6 tanévig tanárként, újabb 6 évig mint igazgatóhelyettes, majd 21 tanéven át mint igazgató működött a gimnáziumban. Ha kérdezik, önmaga érdemeiről nem beszél, nincs is rá szükség, hisz azt megtették és megteszik tanárai, kollégái, tanítványai, a szülők és Szentgotthárd lakossága. Kérdésemre, hogy mit tart a 33 év legfontosabb eseményeinek, első helyen az oktatómunka sikereit említi. A jó képességű és adottságú tanulók felkészítését a továbbtanulásra. Sorolta a beszélgetés során azokat a szentgotthárdi gimnáziumban végzetteket, akik ma megyei és országos hírű orvosok, mérnökök, tanárok, tudósok, művészek.. Közöttük említi Dr. Reimann Istvánt, a Műszaki Egyetem tanárát, a matematika olimpikonok vezetőtanárát, Haág Ervint, a sakk nemzetközi nagymesterét. A tanítványok sikerei, a kiváló szakmai munka legbeszédesebb bizonyítékai. A gimnázium tanári kara az alapítás óta fontos feladatának tartotta, hogy a szentgotthárdi és környékbeli fiatalokat a szűkebb haza szeretetére nevelje. Igazgatói munkájának egyik fontos célkitűzése volt, hogy a gimnáziumunkban érettségizett fiatalok felsőfokú tanulmányaik befejezése után visszatérjenek szülőhelyükre vagy annak környékére a lakosság bizalmát élvező vezetőnek, biztosítva az értelmiség utánpótlását. A beszélgetés során említi azt a sok gimnáziumunkban érettségizett diákot, akik becsülettel megállják helyüket az életben, azok, akik érettségi találkozókon hálásan köszönik a szellemiek átadását, a becsületre, tisztességre nevelést, akiknek nagy része a szülőhelyen és környékén él, akik gyermekeiket is a szentgotthárdi gimnáziumba küldik tanulni. Igazgatása alatt valósult meg az iskolaszanatóriumi oktatás. Korábban már volt egy próbálkozás, amelyhez képest lényeges előrelépés volt, hogy a beteg tanulók a gimnáziumi óraterv szerint tanulhattak, így nem kellett tanév végén osztályozóvizsgát tenni. A gyógyulásra szánt idő nem jelentett kiesést a tanulók számára. Ebben a formában 1948-68-ig működött az iskolaszanatórium, amely rendkívül speciális törődést igényelt az orvosok és a pedagógusok részéről is. A diákotthon megvalósítása is Ede bácsi igazgatói működésének idejére esett. 1954-ben indult a diákotthon, amely az addig kerékpárral és gyalog Csörötnekről, Rábagyarmatról, Kondorfáról, Felsőszölnökről bejáró tanulók számára lényeges minőségi javulást jelentett, még annak ellenére is, hogy a leányok elég mostoha körülmények között kaptak elhelyezést. Társadalmi megbízatások, honismereti munkája Nevelői és igazgatói munkája összekapcsolódott az igazi lokálpatriótaként végzett társadalmi munkájával. Mindig azt vallotta, hogy egy településen, ahol egyetlen középiskola működik, sem az igazgató, sem a tanár nem zárkózhat be az iskola falai 25