Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

ADATTÁR - Kuntár Lajos: A kéményseprőipar szombathelyi múltjából

céh-központot. Ezek 1872-ig maradtak fenn. 1884-től ipartestületekbe tömörültek, s ezek keretében próbálták biztosítani az ipar fejlődését. A dolgozók állandó harcban álltak a mesterekkel, különösen a reáljogosokkal, akik elsősorban vagyonszerzésre használták fel az örökölt, vagy vásárolt jogukat. A kéményseprők szívós harca következtében a kormány 1936-ban szüntette meg a reáljogokat. Miként az élet minden területén, a kéményseprők mesterei között is akadtak kivételek, voltak olyan munkáltatók, akik megfizették alkalmazottaikat és jól bántak velük. Hussy Károlyné például, amikor 1906-ban elkészítette végrendeletét, a dolgozóiról sem feledkezett meg: Kükedi Mihály, Mevetz Imre, Kaippel Gottlieb, Varga József, Vesszely Károly, Czeke Kálmán segédekre 200, Schmiedt Adolf tanoncra 100 Koronát hagyott. A mesternő végakarata megismertet bennünket a századelején Szombathelyen dolgozó fizikai munkásokkal. További nevekkel a Tanácsköztársaság idejéből találkozunk. A március 19-én hitelesített kollektív szerződést a munkavállalók nevében a következő kéményseprők írták alá: Plessinger Géza, Pintér János, Kemény Ferenc, Antalics Gyula, Landl Ferenc, Nagy Sándor, Horváth Antal, Vuits János, Frühwirt János, Liszt Ferenc, Balogh Imre, Balogh Ferenc, Osztovics István, Lichtenberger Viktor, Schmiedt József, Catomio Róbert, Catomio Ferenc, Farkas Kálmán, Raffay István, Lifkor Henrik, Szűcs János, Kovács János, Molnár Gyula, Vesszely Viktor, Kükedi János, Milnár Gyula, Molnár Ferenc, Fehér József, Horváth Viktor, Horváth Ferenc, Schmiedt Adolf, Nagy István, Sterics Imre, Bindel János, Németh László, Sifter Károly, Forintos József. Kár, hogy az okirat nem tüntette fel az aláírók lakhelyét, de a névsor így is értékes: betekintést enged egy adott időpontban történelmi szerephez juttatott, általában névtelen kétkezi munkások személyére. A mesterek nagy többségét nevűkkel együtt ismerhettük meg, a fenti két felsorolás enyhíti az aránytalanságot, s némi következtetések levonására is alkalmat ad. Érdekesség, hogy a kéményseprést hazánkban elterjesztő olaszokat egy név (Catomio) emlékeztetett az aláírók között 1919-ben. Kéményseprő-élet A kéményseprők életét hosszű időn át a céhlevelekben rögzített szabályok és a kialakult szokások merev kereteibe szorították. I.Ferenc császár által 1818-ban kiadott - megyénkben is érvényes - céhlevelében ilyen szabályok olvashatók: "VILCzikkely: Az egészségnek, és minden földi szerencsének forrását tevő erényes életre a tanítványok főleg törekedjenek, különösen pedig a római katholikus vallást követők a vasárnapi keresztény oktatáson mindenkor figyelemmel jelen legyenek, és erről felszabadításuk alkalmával a lelkipásztor bizonyítványát - mely nélkül felszabadítás nem sikeresíthető - előmutassák. XIILCzikkely: A felszabadított tanítvány tartozik ugyanazon műhelyben fél évig legénykép szolgálni. XXIV.Czikkely: Ha a legény szerencséjét másutt kívánja keresni, köteles Gyertyaszentelő Boldogasszony, vagy Keresztelő szJános napján munkamesterénék felmondani, s utána még két hónapig a munkát folytatni. XXV.Czikkely: Más legényt a munka elhagyására rábeszélni szorosan tiltatik. Aki illy vádba esik, a helyhatóság által, mint a legények felbujtója megfenyítendő, s ez, jövendő munkamestere tanulságául, vándorkönyvében feljegyzendő. 142