Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

MŰHELY - Boriska István: Egy korszak lezárult. A honismereti mozgalom Vas megyei közelmúltjáról

nyezett honismereti mozgalmat a maga hatáskörébe vonta. Ez a felülrő való irányítottság konfliktushelyzetet is teremtett, jóllehet nem szabad elvitatni a szervezettebbé válást, persze ekkor még messze nem a pluralizmus jegyében. A konfliktus abból fakadt, hogy mindig is létezett egy úgynevezett második nyilvánosság, nem lehetett kitörölni az emberek emlékezetéből és a forrásokból sem azt, amit az elsődleges, hivatalos nyilvánosság kizárt: Trianon, II. világháború, az 1956-os forradalom és népfelkelés, a magyar paraszti világ és falu, közigazgatás településtörténet stb. hogy csak néhányat említsünk a teljességgel kiszorított témákból. Ebből talán érezhető, hogy a mozgalmat egy kizárólagossá tett állampárti ideológia szolgálatába állították, ahol ugyancsak érvényesült a "tiltás, tűrés és támogatás" gyakorlata. A megyei honismereti mozgalom így nem lehetett más, mint a társadalom: magán viselte a skizofrén gondolkodási kényszer jellegzetességeit. Két példát erre szeretnék kiemelni. Amikor 1983-ban eldöntöttük, hogy alapjában kell megújítani a Vasi Honismereti Közleményeket, akkor ezen szemléleti reformot értettünk. A magam részéről azt hangsúlyoztam, hogy vissza kell "lopni" az embert az életünkbe. Az elhallgattatott, az elhallgatott vagy elveszített embert. Helyre kell állítani a személyiség jogait. Ezért találtunk ki műfajokat. Ilyen volt a portrésorozat, ennek számított az erdélyi mintára megvalósult honismereti kislexikon. Még akkor is, ha jó egy tucat ember ezt félreértette és anyagának beküldésével helyet kívánt a honismeret, helyismeret arcképcsarnokában, kívülről sértve meg a honismeret oszthatatlanságának elvét pl. pártelméleti munkásságra hivatkozva. A portrékban éppen Kiss Gyula bemutatására készülődtünk, amikor szomorú halálhírét vettük. így került át Kiss Gyula életpályája az in memóriám rovatba. Mindez 1986-ban történt: ennek jelentősége van, hiszen alig hihető, de négy esztendővel ezelőtt még szerkesztőségi vitát provokált Nagy Árpádnak az életrajzba beiktatott következő mondata: Cserkésztiszt, hadapródőrmester, katona a háború utolsó hónapjaiban, majd francia hadifogoly". Szerencsére, a kollégájára visszaemlékező Nagy Árpád nem tágított, és bennmaradt az inkrimináltnak minősített életrajzi adat "cserkésztiszt". Hát ilyen falakat építgettünk még magunk is nem is olyan régen. íme, a méltóságától megfosztott emberi sor. A skizofrén nyilvánosság egyik veszélyforrása. A másik példa tulajdonképpen közvetettebb, de hasonlóképpen minősít. A vasi honismereti mozgalom ciklusonkénti számadásaiban rendszerint a legnagyobb eredményeink között könyvelte az évfordulós pályázatokat. Nem a szakintézetek, így pl. a Vas megyei Múzeumok által kiírt pályázatokról van szó, hanem a HNF Vas megyei Bizottsága koordinálásával meghirdetettekről. Ebben a periódusban egy ilyen nagy akció volt megyei szinten, az 1985-ös jubileumi pályázat. Voltak ennek már itt is hagyományai, mint példának okáért az 1970-es falukrónika-pályázat vagy a tsz-történeti 1979-ben. Kétségtelen, hogy ezek az alkalmak nagyon hatékonyan intézményesítették a meghirdetők szándékát. Azt nevezetesen, hogy a megye szintjén minél nagyobb nyilvánosság előtt jelenjen meg a lokális érdek. Szó sem volt tehát arról, hogy magát a helyi érdeket alárendeltük volna. Éppenséggel a témakörökön belül ennek szabad érvényesülésére alapoztunk. Viszont a meghirdetés feltételeit, a pályázati feltételeket, a minősítési garanciákat, a pályadíjakat a lehető legmagasabb szintre emeltük. A minőség érdekében, a morális érték szemmel tartásával. Még arra is vigyáztunk, hogy a pályadíjak kiosztásában is találkozzon a területi, ágazati és szakmai képviselet a 12