Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

MŰHELY - Boriska István: Egy korszak lezárult. A honismereti mozgalom Vas megyei közelmúltjáról

pályázó vagy a pályamű által képviselt hasonló érdekekkel (VKH.1985.1-2.9-10.). A beérkezett 62 pályamű esetében mindezeket mind sikerült érvényesíteni. A kérdés tehát az, hogy mi volt az alapvető baj ezzel az alapvetően sikeres pályázattal, amely eddig nem látott nagy létszámot mozgatott meg. Bármilyen különös, de éppen az erényeiben rejlett az egész gyengesége. Ez volt az utolsó ún. jubileumi pályázat. A 40 éves jubileumi akcióknak egyetlen céljuk volt. A pártállami társadalom és gazdaság viszonyainak igazolása, az állampárt irányította szisztéma felértékelése. Ez nem a szándékunktól függött. Még hivatalos pressziót sem alkalmaztak ennek érdekében. Mert nem is kellett. Félig ugyanis automatikusan működött a munkabizottságokban, az elnökségi és megyei bizottsági üléseken is. A korszakkiválasztás, a témakijelölés, a minősítés és a támogatás rendszere is. Ez jól érzékelhető a pályázati felhívás szövegén és szellemén egyaránt (Pályázati felhívás, VHK, 1984.1.63-64.o.), és végső soron az elkészült pályamunkákon, továbbá a díjnyertes dolgozatokon is. (Díjnyertes pályamunkák részközlései a VHK 1986-os és 1987-es számaiban). Ez az egész probléma hasonlatos a falukrónika-írás belső ellentmondásaira, ahol a magyar falu történetének egyik legkritikusabb szakaszában egyenes fejlődést bemutató falu és tsz-történeti krónikák születtek. Csakhogy legtöbbjük a történeti valóság adatainak és tényeinek kontraszelekciójával. Mondhatná bárki, hogy ezt csak ma látjuk így, ezért ez csak utólagos és önigazoló értékelés. Kár, hogy nem adhattunk azoknak a véleményeknek akkor nyilvánosságot, amelyek már mindennaposak voltak a szűkebb munkabizottsági és apparátusi vezetésben. És nagy kár, hogy soha nem kaphatott igazi nyilvánosságot a mozgalom alulról szerveződő ágának az a hangja, amely soha nem szolgált ki sem pártérdeket, sem annak intézményeit. Be kell vallanunk, hogy elvéreztünk azokon a fórumokon, amelyeken megpróbáltuk becsempészni valamiképpen a tiltott témák valamelyikét. Ez azt jelenti, hogy az 1968-as népfrontos integráció ideológiai szempontból a honismereti mozgalom ellenőrzését szorosabbra vonta. Ez még akkor is így van, ha egyben elismerjük, hogy cserébe viszont tematikai bőséget hirdetett. Az oszthatatlanság helyi értelmezését sok tekintetben fel kellett adni, hiszen alapkérdések felülről történő kizárásával megosztottság jött létre a témák kiválasztásában, a gyűjtésben, és persze a nyilvánosságban is. 3. Természetesen van más aspektusa is e szerteágazó kérdésnek. A mozgalom irányítása és szervezése ugyanis többszektorú volt. Nemcsak a népfront hierarchiáján belül, hanem azon kívül is. A HNF tehát valóban nem monopolizálta a megyei koordinációt, de nem is tehette, mert a mozgalom támogatása is többszektorú volt, nem beszélve a végrehajtásról, a tényleges munkáról. Azt lehet mondani, hogy ez a többszektorúság eleve kétirányú volt. Benne volt a politikai, az állami és a társadalmi irányítás vertikumában, ugyanakkor egy jelentős része egyszerűen kivűl esett ezen. Ez utóbbi kategóriába tartozott a privát kezdeményezésű honismereti tevékenység (egykori kántortanítók, jegyzők, a histori domus hagyományain nevelkedett lelkészek, különböző állású és foglalkozású gyűjtők stb.). Az 1980-as években felerősödő "baráti kör" mozgalmakban pedig eleve benne volt az az igény, hogy valamiképpen az önkormányzati szerveződésre alapozzák tevékenységüket, köztük a közösségek, az egyesületek, a falu- és várostörténet tipikusan honismereti akcióit (gyűjtőmunka, visszaemlékezések, táj rendezvények, krónikaírás emlékhelyápolás stb.). Ezeknek a szabályozása, tevékenységük egésze még mindig szigorú kontroll alatt állt, de az alulról-szerveződés egyre több tartalékot tárt fel. 13