Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Feiszt György: A krónikaírás helyzete Vas megyében

FEISZT GYÖRGY A FALUKRÓNIKAÍRÁS HELYZETE VAS MEGYÉBEN A falukrónika írása a mindennapi élet eseményeinek rögzítése a helytörténeti munka egyik igen fontos eleme. Vezetéséhez tárgyi és főképp személyi feltételek szükségesek, elsősorban is egy környezetére nyitott, lakóhelyével kapcsolatban lokálpatrióta érzelmű személy, aki hajlandó a lakóhelyén történteket időrendben írásban rögzíteni. A falukrónika ugyanis amnyiiban (más, annyiban különbözik a személyes naplótól, amennyiben a faluval, annak lakosságával, vagy az ott lakó egyes személyekkel (kapcsolatos történéseket, eseményeket az utókor számára megörökíti, — természetesen írója szubjektív nézőpontjából. Alig van olyan ember, aki ne írt volna naplót hosszabb-rövidebb ideig életében: nemcsak a családi irattárak őriznek ilyen kronologikus feljegyzéseket, hanem a nyilvános levéltárak is őriznek régi faiukrónikákat. A műfaj tehát nem új és a népfront keretei között megindult honismereti mozgalom is, a már meglévő falukrónikák pozitív példáin fellelkesülve illesztette programjába a falukrónikák megiratását. A falukrónikaírás elterjesztésére kiváló alkalomnak mutatkozott az 1970. év, a felszabadulás 25. évfordulója. A diktatórikus szemlélettől átitatott vezetők inem kevesebbet tűztek ki célul, mint, hogy a felszabadulás évfordulójára minden település készítse el krónikáját. A községi tanácsok, pártszervezetek, népfront bizottságok utasításiban kapták meg ezt a feladatot. A 'kezdeményezés a túlzott politikai propagandáielhangokat leszámítva kétségkívül pozitív volt, a voluntarista végrehajtás a felelősök, határidők stb. kijelölése azonban Bemniiben sem különbözött laz élet akármely területén akkoriban (megkívánt és végrehajtott akaiótól. Éppen ez a túlhajtottság, a kampánymunka okozta, hogy a hozzáértők, a módszertani levelekben szakmai szempontokat megfogalmazók már kezdettől fogva szkeptikusan szemlélték az egész „krónikaírást". Mivel a falvakban kijelölt krónikaírók (pedagógusok, kultúrigazgatók, könyvtárosok), ha nem akartak újat húzni a helyi vezetőkkel, tartották a határidőket és el is készítették a falu 20—40 oldalnyi „krónikáját". Ezek a krónikának nevezett dolgozatok falugyűlésekan kerültek a lakosság elé, majd járási és megyei kiállításokon egy korabeli beszámoló szerint „a községi tanácselnökök átvehették a megfelelő helyezésre kiírt jutalmakat." Itt kapta a krónikaíró tevékenység az leűső komoly övön aluü ütést. Nem elsősorban azzal, hogy nem a krónikaírókat jutalmazták, hanem azzal, hogy ezekről a kiállításokról a krónikák többsége soha nem tért vissza keletkezési helyére. Sok-sok évvel az esemény után is ezért kap az érdeklődő ingerült válaszokat és sértődött legyintéseket, ha a f alukrónika után tudakozódük. „Majd, ha az eredetit visszaadják, akkor folytatjuk!" — anondjak. Hogy ki hibázott, kinek a felelőssége, mulasztása okozta, az ma már kideríthetetlen, de tény, hogy a falukrónikának nevezett összefoglalók döntő többsége elveszett, vagy ha létezik is, lelőhelye ismeretlen. A népfront irattárából az alábbiak kerültek elő: Nemescsó, Olaszfa, Sorkifalud, Csempeszkopács, (Bük, (Tanafcajd, Gór, Vámoscsalád, ölbő, Rum, AilsószüVágy, Meszlen, Vasszilvágy, Acsád, Vaseger-