Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Ács László: „Büszkén mondom, hogy tanító voltam." Musits Jenő önvallomása

ÁCS LÁSZLÓ „BÜSZKÉN MONDOM, HOGY TANÍTÓ VOLTAM" MUSITS JENŐ ÖNVALLOMÁSA A szülők élete gyermekeikben folytatódik. A jó tanítóé tanítványaiban. Rábagyarmaton több generációnak „a Musits" jelenti „a tanítót". Felemlegetik szigorát, rendsze­retetét, lelkes ünnepi beszédeit, (március 15-én és október 6-án), katonás járását. Ha valaki találko­zik vele Szombathelyen, otthon élményként meséli ma is: Találkoztam a Musitscsal! Nemcsak az iskolai tananyag volt fontos szá­mára. Ráébresztette faluja népét saját értékeire. Eléjük tárta múltjukat, hogy büszkék lehessenek elődeikre. Megmutatta nekik, hogy népművészetük — a dal, a tánc, a népviselet, a népszokás — olyan érték, amelyet felmutatni, ápolni, velük másokat is gazdagítani kötelesség. Az ő munkája nyomán kezdett virágozni a műkedvelő színjátszás is. Nem volt a falusi életnek olyan területe, ahol szerepe ne lett volna. A kü­lönböző egyesületek vezetőjükké választották. A leventék, a tűzoltók, a front­harcosok mind felnéztek rá. Az emberek tanácsért fordultak hozzá, szerepe meghatározó volt a közösség életében. Nem külső szemlélőként nézte az életet: öröme, fájdalma egy volt falujával, örökös izzásban élt. Ha kellett, bált szer­vezett, ha kellett, színdarabot írt, és még mennyi mindent, miközben végezte napi kötelességeit. És sohasem volt fáradt, sohasem panaszkodott. Számára, mint a régi néptanítók számára általában, a falu nem a száműzetés helyét je­lentette, hanem teret a hasznos cselekvésre, az alkotó munkára, az értelmes életre. A nemzet napszámosa volt? Igen, saját sorsában. De a nemzet feleme­lője is. Nem csodálkozhatunk, ha kissé legendává vált. S amikor most olvassuk a tanító életének történetét, csak szomorúsággal gondolhatunk arra: eltűnik vele, velük egy olyan nemzedék, mely azt tartotta fontosnak, hogy másoknak világítson. „Szombathelyen születtem 1907. március 23-án a Nagykar utcában, a Ka­ricsában. Édesapám postatiszt volt Szombathelyen. Hatan voltunk testvérek. A püspöki iskolában jártam a négy elemit. Az első osztály befejezése után a nyári vakációban történt, hogy egy vasárnap délután különkiadással rohantak végig a városon a rikkancsok Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának hírével. Az iskolánkat hadikórházzá alakították át, és mi ezután a szeminárium épületébe jártunk. Szombathely nagyon megérezte a háborút. Addig mi is jó polgári viszo­nyok között éltünk. Akkor egyszerre elfogyott sok minden és a pénz is rom­lani kezdett. Hatóságilag osztottak lisztet, később kukoricalisztet majd kukori­cát. Vásárolnunk kellett kukoricadarálót, hogy darát és lisztet őrölhessünk, s abból próbált édesanyánk ellátni bennünket. 35

Next

/
Thumbnails
Contents