Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Hargitai József: Egy életen át a nevelés vonzáskörében. Beszélgetés Regős Jánossal életéről, pályájáról

Az alacsony hallgatói létszám lehetővé tette, hogy tanáraink a lehető leg­magasabb igényekkel lépjenek fel velünk szemben. Szerencsére, nem is „kímél­tek" bennünket. Ennek köszönhetem, hogy a neveléstörténet iránti érdeklő­désem ezeken a termékeny órákon maximálisan kiteljesedett, és egy életre szólóan a vonzáskörében tartott. Ezt a kitűnő intézményt^ mint korábban az Eötvös Kollégiumot, 1949-ben megszüntették. Nem sokan maradtunk azok közül, akiket ez a nagyszerű inté­zet bocsátott ki a falai közül. Keserű nosztalgiával ezt a tényt így szoktam re­gisztrálni : Kihalófélben vagyunk, mint az európai bölény ... 1944-ben történelemből doktoráltam, majd a következő tanév elején átke­rültem a kőszegi középfokú tanítóképző intézet kebelébe. Ettől kezdve több, mint négy évtizeden át a nevelőképzés szolgálatában állok (közben igazgatói minőségben is). Azt hiszem, az egymás után sorjázó tanulás évei után Kőszeg az egyik legfontosabb állomáskő az életében. Egyébként mi, egykori tanítványok úgy tudjuk, hogy különös érzelmi telítettséggel gondol vissza ezekre az esztendőkre. A kőszegi fiú, illetőleg női tanítóképzőben eltöltött éveimet azok közé sorolom, amelyek a gyakorlati pedagógiai munka kérdéseit illetően életem legterméke­nyebb, legeredményesebb szakaszához tartoznak. Itt, a középfokú iskolafor­mában sikerült elsősorban megvalósítanom azokat a neveléstudományi elve­ket, elképzeléseket, melyekkel az Apponyi Kollégiumban vérteztem fel maga­mat. Az itt kialakított egységes nevelési módszerek, intézeti tradíciók, a jó kö­zösségi atmoszféra, kollektív szellem révén a tanítók generációiba sikerült „be­leplántálnunk" a hivatástudatot, a felelősségtől átitatott gondolkodásmódot, a gyermekek iránti szeretetet és ragaszkodást. Az idő igazolta, hogy mindezek jó útra valónak bizonyultak tanítványaink, az ifjú tanítók számára. Bármelyik egykori tanítványommal kerülök össze, az első szavuk a hála szava azért a szellemi és pedagógiai feltarisznyázottságért, melyet magukkal vihettek tőlünk, s amely szinte valamennyinek életre szólóan kiapadhatatlan iszákja maradt munkájában, harcában és küzdelmében. A munkájukban kimutatható telje­sítmények mögött majdnem mindig az alma mater szellemiségének építő-al­kotó jellegét, hatásait jelölik meg meghatározónak, indítóoknak. Ennek a kő­szegi nevelési-képzési koncepciónak egyik jellemző ismérve, eredménye volt, hogy a végzős ifjú tanító szoros kapcsolatot keresett a való élettel, minde­nekelőtt a falu emberének mindennapjaival. Emlékezetesek mindannyiunk szá­mára azok az esték, amikor kerékpárra ülve kilátogattunk a környező falvak­ba, s az ún. népművelési program keretében, petróleumlámpa fényénél, rög­tönzött színpadon adtak műsort hallgatóink a falu fiataljának, öregjének. Az itt szerzett benyomások, tanár és diák között kialakult közvetlen, emberi ér­tékeken alapuló viszony jó alapot képezett ahhoz, hogy maradandó élmény fa­kadjon abból a növendékeink számára — útravalóul. Vagyis messzemenően alkalmasnak bizonyultak ezek a „kiszállások" ahhoz, hogy az életbe kilépő fiatal pedagógusok érzékenyek legyenek a falu lappangó kultúrigényeire, és a tanulóévekben szerzett gyakorlati jártasságukkal segítsék annak kibontakozá­sát a falvakban, községekben. 33

Next

/
Thumbnails
Contents