Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Hargitai József: Egy életen át a nevelés vonzáskörében. Beszélgetés Regős Jánossal életéről, pályájáról

amit ebben a minőségben töltöttem el, a rámháruló feladatok sokasága, sokrétűsége miatt, rendkívül súlyos terheket jelentett számomra. Nem volt könynyű dolga a korabeli néptanítónak. Ugyanakkor nem kevés tapasztalattal, élő tanulsággal is szolgált számomra ez az időszak jövőm alakulása szempontjából. Az elemi népiskola 6 osztályát 5 napon át délelőtt és délután, szombaton pedig délelőtt tanítottam. A 3 évfolyamú ismétlő tagozattal pedig vagy szombat délután, vagy pedig vasárnap délelőtt foglalkoztam. Az összevont 6. osztályban folyó munkavégzés az első pillanatban szinte megoldhatatlan problémát jelentett számomra, de végül sok töprengéssel és jó szervező munkával kiutat, megoldást találtam. De addig? Addig azonban alaposan próbára tette türelmemet, felkészültségemet az itt talált helyzet. Azt hittem, úgy érkeztem ide a faluba, mint aki mindent megtanult és mindent tud, amire a néptanítónak szüksége van. De hamarosan be kellett látnom, hogy a pályára való felkészülés igazi tehertétele most nehezedik csak rám igazán. Mennyi akadályt, nehézséget kellett leküzdeni, kitapintani az itt folyó munkának kezdetben ismeretlen, rejtett „titkait", hogy felszabadultan, teljes biztonságérzettel és sikeresen haladhassak előre. Mindenekelőtt az időbeosztással küszködtem sokat. Nehéz volt a 6 osztály programjának maradéktalan „elhelyezése", megtervezése, kimunkálása az Esztergomban tanultak szerint. Menynyivel megkönnyítette volna helyzetemet, ha csak 3 osztály munkáját kellett volna vállalnom. Pedig a feltételek ehhez biztosítottak voltak, hisz ugyanebben a községben egy községi jellegű népiskola is működött, ugyancsak osztatlan 6 osztállyal. Az iskolafenntartók, különösen a felekezetiek féltékenysége azonban szinte országszerte kizárta, lehetetlenné tette a korszerű próbálkozásokat, ésszerűsítő kísérleteket. Mire kitanultam ezt a nehéz szakmát, vagy inkább mondjam így: megértettem e sajátos művészet lényegét, megannyi titkát, meg is szerettem azt, és észre sem vettem, hogy mennyire a szívemhez nőttek ezek a kis magyar és horvát ajkú gyerekek. Érdeklődést, tudásvágyat tükröző, tiszta tekintetüket ma is magam előtt látom... Vágyaim azonban lovább vittek, tovább sodort az élet, búcsút mondtam a falunak. Milyen tapasztalatokat szerzett fiatal tanító korában az akkori falusi társadalmi viszonyokról, amelyek szellemi iszákját gyarapították, gazdagították? A kor társadalmi mozgásairól, a sok helyen felbukkanó nemzetiségi problémákról mitsem tudtam eddig. Most több mindennel szembesülnöm kellett, de azok igazi rugóit egyelőre alig sejtettem. Amikor, mint a zenében némileg járatos ifjú, egy magyar és horvát ajkú férfiakból álló dalárdát szerveztem, hamarosan'tudomásomra jutott, hogy az ún. „horvát pártnak" vagyok a „vezére" alig 20 évesen. Lassan megértettem, hogy egy országos méretű program célkitűzéseként, az ún. „keresztény nemzeti gondolat" programjának sodrába kerültem, anélkül, hogy annak lényegét, igazi arculatát teljességgel ismertem volna. (Édesapám, aki horvát anyanyelvű volt, sok mindent elmagyarázott.) A tömördi rövid periódus más jellegű tapasztalatokkal, élményekkel is gazdagította szemléletem alakulását. Elöljáróimmal különben soha nem voltak különösebb ellentéteim, erősebb szembehelyezkedésekre utaló vitáim. Egy alkalommal azonban, mindjárt az itteni munkábalépésemkor meg kellett értenem, hogy bizonyos dolgokban körültekintőbben, több figyelemmel kell eljárnom. Egyszer a déli harangozás idején, az ebédhez hazabocsátani akartam tanítványaimat. A szokásnak megfelelően ezúttal is sorbaállítottam őket. A gye31