Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - MŰHELY - Hargitai József: Egy életen át a nevelés vonzáskörében. Beszélgetés Regős Jánossal életéről, pályájáról

Mária segítségét az én szerencsés érkezésemhez. Nem lehet meghatottság nélkül idézni azokat a szavakat, amelyeket később, jóval később a születésem után hallottam attól a Kövér nénitől, aki anyánkat elkísérte erre a gyötrelmes útjára. Ahogy az asszony elmesélte, többször rosszul lett a nyári hőségben. Az éjszakai szálláshelyek sem voltak kielégítőek, a magukkal vitt hideg ételekből pedig alig tudott lenyelni néhány falatot. De megérkeztek Máriacellbe! Visszafelé azonban Kövér néni már nem engedte útrakelni a teljesen kimerült, összetört várandós édesanyámat, és így vonatra ülve érkeztek vissza Magyarországra. Ügy mondják, ettől kezdve sok-sok reménységgel, kétségekkel teli bizakodással várta érkezésemet, majd annak bekövetkezése után lassan viszszanyerte nyugalmát. Visszaemlékezéseimet a fentiekről azzal zárom, hogy meghallgattam még egyszer, a már idős korában lévő Kövér nénit a celli „zarándoklat" részleteiről, melyeket még nem tudtam. Döbbenetes volt számomra ez a találkozás, bizonysága annak, hogy hőssé avatják az anyát azok a helyzetek, hirtelen beálló konstellációk, melyek közepette magzatának, leendő gyermekének sorsáért az emberfelettit is vállalni meri és képes elviselni. (E találkozásunk után hamarosan meghalt a hűséges kísérő.) Megemlítem még, hogy utánam egy fiúgyermekkel is megáldotta anyámat a gondviselés, majdpedig egy kislány következett (talán kárpótlásul?), aki azonban nem a Margaret nevet kapta a keresztségben, hanem Margitnak hívják, és nem angolul beszél, hanem magyarul.. . Közben édesapám, most már egyedül, újból szerencsét próbált és kiutazott Kanadába, ahol újabb 8 évet töltött el, hogy segítsen családján, miközben édesanyánknak egyedül kellett talpon tartania a három cseperedő gyermekét. Hogyan alakult gyermekkora iskolai tanulmányainak megkezdésétől? Az elemi népiskola 5. osztályának elvégzése után a csepregi 4 osztályos polgári iskolába kerültem azzal a szülői elhatározással, hogy majd tanítóképző intézetben folytatom tanulmányaimat. Bejáró voltam, ami rendkívüli megterhelést jelentett számomra az 5 kilométeres távolságra lévő iskolába. Ugyanis sem vasút, sem pedig egyéb személyszállító alkalmatosság ekkor még nem közlekedett errefele. Gyalog kellett tehát naponta megtennem oda és vissza a fenti távolságot. Különösen a telek voltak nehezek. A behavazott, rossz utakon, átázott cipőben kellett a végeláthatatlannak tűnő távolságot legyűrnöm. Az óraközi szünetekben, a helyben lakó társaim nem kevés derültségére, levetettem az átázott lábbelit, zoknit, és a tanterem vaskályháján elhelyezve kíséreltem meg szárítgatni a nedves darabokat a következő óra kezdetéig. Tudjuk, hogy ifjúkora a tanítói pálya vonzásában telt el. Kérjük, elevenítse fel életének ezt az időszakát, tálán tanulságul is a mai pályakezdő pedagógusoknak! Az 1930-as évek küzdelmeket is tartogatott a falun boldogulni akaró, útnak induló tanítónak. 1928-ban, a polgári iskolai tanulmányaim befejezése után az Esztergomi Érseki Tanítóképző Intézetbe azzal az elhatározással iratkoztam be, hogy a népiskolai tanítói oklevél megszerzése mellett kísérletet teszek a kántori teendők ellátására jogosító okmány elnyerésére is. Ez a szándékom szerencsésnek bizonyult, mert később, amikor befejeztem tanulmányaimat, az akkori elhelyezkedési nehézségek közepette is, azonnal sikerült álláshoz jutnom. Tömördön választottak meg a római katolikus felekezet kántortanítói állására. A néhány év, 30