Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - Horváth Ernő: Vasi természettudósokra emlékezünk

A segítők közül külön kell szólnunk egy festőművész barátjáról, Kleiner Oszkárról, aki hossza ATT

?ken keresztül Szelestén is lakott. Kleiner színes akvarelleken előre megtervezte a telepítendő, illetve felújítandó részletek növényelrendezését, színkompozícióját, olykor több féle nézőpontból is. Ennek alapján születtek a kertrészíetek, főleg az évelőskert és a felette lévő előkert területén. Ezekből néhányat őrzünk a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának Adattárában. A művész azonban nem csak a színes tervek elkészítésénél serénykedett, hanem azok kivitelezésénél is aktív segítséget nyújtott, mint ahogyan tette azt pl. 1930-ban a nagy sziklakert felépítésénél. Itt még a sziklatömbök elhelyezése is Kleiner útmutatása alapján történt. 1931-ben anyagi helyzete rosszabbra fordult, s hogy a már egyre szebb parkjának fejlesztéséhez és fenntartásához újabb lehetőséget teremtsen, kiskastélyát, valamint birtokának vadászati jogát bérbeadta Juszuf Kemál egyiptomi alkirálynak, aki annyira megszerette a vasi tájat, hogy szolgálati lakást, kastélyt építtetett, telket vásárolt 1936-ban és azután több éven át az esztendő nagy részét Szelestén és környékén töltötte. Baich Mihály nem csak kiváló kertépítő, hanem elsőrangú fotográfus is volt, aki munkáját, parkjának részleteit, érdekesebb növényeit fényképeken is megörökítette. Ezekből Gáyer Gyula jóvoltából Természettudományi Osztályunk Fotóarchívuma szintén rendelkezik néhány példánnyal. De Baich a fotódokumentumok mellett, ugyancsak Gáyer Gyula inspirálására parkjának történetét is megírta a Vasvármegyei Múzeum Évkönyvének II. 1927. évi kötetében. Itt saját nagy munkáját szerényen elhallgatta és a kert történetét is csak nagy vonásaiban vázolta fel. A fő súlyt a kertben akkor fellelhető növényfajok felsorolására helyezte. Ha ezt áttekintjük, akkor következtethetünk arra a roppant nagy munkára, amivel ez a sok növény a kertbe került. Baich kertépítő munkáját 1945-ig folytatta. A földosztáskor parkja is felosztásra került (!) és négy újgazda részesült belőle. Szerencsére ezek csak az üres területeken végeztek termelést és így a park károsodást nem szenvedett. Ez nyilván annak volt köszönhető, hogy Baich kertjét nem zárta el a falu népe elől, ugyanis vasárnap és ünnepnapokon mindenki előtt nyitva állt. így ismerték, kedvelték, értékelték és védték is. Egyébként maga Baich is nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett falujában. Kastélyát több intézmény is birtokolta. 1951-ben átmenetileg a Kertészeti Kutató Intézet kezelésébe került a parkkal együtt, 1952—53-ban a DISZ iskola kezelte. Sajnos ekkor égett le az épület 2/3 része. Az újabb használó az Erdőgazdaság lett, amely a leégett tetőszerkezetet helyreállította. A földosztáskor Baich részére a földosztó bizottság a kiskastélyt és néhány hold földet biztosított. A kiskastélyról azonban maga mondott le, mivel látta, hogy a községnek nincsen megfelelő iskolaépülete. Ekkor a faluban élő Muth családhoz költözött, azok meghívására, ahol 1955. március 17-én bekövetkezett haláláig élt. A szelestei parkot 1945-ig az ország legszebb és legrendezettebb kertjeként tartotta számon a szakirodalom és mindazok akik látták. Ennek újbóli felismerése vezetett oda, hogy az illetékesek 1952-ben a parkot természetvédelmi területté nyilvánították. A park növényállományának felvételezését Papp József dendrológus végezte, akinek a megállapítása szerint a területen 111 fenyő faj és változat, valamint 506 lombosfa és cserje élt sok-sok lágyszárú és sziklakerti növény társaságában. Az értékes parkot a háború utáni pusztulástól Szeleste község lakossága — élén Molnár Gyulával, a park kertészével — mentette meg. 1952-től az Or12