Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
2. szám - ADATTAR - Sill Ferenc: Batthyány József kánoni vizitációja Szombathelyen 3. rész
Szombathely kiváltságos mezőváros részéről Pucharth Antal, a város bírója mind maga, mind az egész mezőváros nevében és képviseletében tiszteletét és engedelmességét fejezi ki a Gróf Főtisztelendő Vizitátor Ürnaik. — Mivel Főtisztelendő Hajgathó Péter, a vasvári káptalan kanonokja, mint jelenlegi szombathelyi plébános — tekintettel arra, hogy a imost Kálmán János által lakott házra, amely 'a plébániaiház mellett van, nemkülönben ía Gsásztó erdőre és a Kozma nevű szöllőkre, továbbá Luther erdejének nevezett erdőre a Főtisztelendő Gróf Vizitátor előírt; nemcsak igényét jelentette be, hanem ezt a bejelentést bizonyos 6 hold szántóföldre, mint a Kazó-féle hagyatékira is kiterjesztette és e vizitációba bejegyeztette, most, nehogy a hallgatással a mezővárosnak kiváltságos jogai és érvényben lévő ősi szerződései sérelmet szenvedjenek, — a bejegyzéssel szembehelyezkedve teljes tisztelettel ellentmond, ellentmondásával tiltakozik, kérve, hogy ezt a tiltakozást ebbe a kánoni vizitációba jegyezzék fel. Ugyanezen alkalommal Márkus György szombathelyi polgár a szombathelyi plébánosnak átadott Kazó-féle hagyaték egy bizonyos részére — saját jogait biztosítva — igényét jelentette be és kérte, hogy ezt a bejelentését ebbe a vizitációba jegyezzék fel. Mészáros József: őszi erdőben 45