Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - Gráfik Imre: A Vas Megyei Néprajzi és Honismereti Gyűjtőpályázat 25 éve

GRAFIK IMRE A VAS MEGYEI NÉPRAJZI ÉS HONISMERETI GYŰJTŐPÁLYÁZAT 25 ÉVE Az 1960-as évek elején már egy évtizedes múltra visszatekintő Országos Nép­rajzi és Nyelvjárási Gyűjtőipályázat XI. alkalommal való meghirdetésekor fo­galmazódott ímeg a Vas megyei Néprajzi Munkaközösség tagjaiban annak igé­nye, hogy az országos mozgalom keretén belül meghirdeti a, Vas -megyei Nép­rajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatot. A korabeli dokumentumok alapján, gondos előkészítés után a Vas Népe 1961. szeptember 17-én megjelent száma hozta le a felhívást „Néprajzi gyűj­tők figyelmébe" címimel. A cikk felsorolta azt a 19 tárgykört, illetve témát, melynek ajánlásával az volt a kiírók célja, hogy főként a falu szocialista át­alakulása következtében a paraszti gazdálkodásban és háztartásiban beálló vál­tozások rögzítése, a -pusztuló néphagyományok és a paraszti, kisipari munkaf­eszközök összegyűjtése, s az összegyűjtött anyagiból kiállítás rendezése való­suljon meg. Ettől a felhívástól kezdődően tekinthető megyei szinten szervezettnek a Vas megyei gyűjtőpályázati tevékenység, mely máig tart, és számtalan kiváló teljesítményt hozott létre. Már az első kiírás eredményei igazolták a várakozásit. Tanulságosnak tartjuk felidézni az első díjazottak nevét és választott, illetve feldolgozott té­máikat : Felnőtt tagozaton: Megyei I. — országos III. díj. Laky Rezső: Szántás­vetés. — Pomogyi József és Vörös Ottó: A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse. Megyei III. — országos V. díj. Dala József: Falu Kemenesalján. — Kovács Jenő: Adatok Mersevát község kül- és belterületének földrajzi elnevezéseihez és néprajzához. Megyei IV. — országos VI. díj. Szabó Vince Tihamér: Az őszi betakarítás nehézségei 1962-ben — Kajdi Ferenc: A sárvármelléki tájnyelv és a múlt írott nyelve. Megyei V. díj. Lakner Győzőné: A régi falusi életmód, munka és szoká­sok a falu legöregebb embereinek elbeszélései alapján. — Tungli Gyula: Izsák­fa története és néprajza. Ifjúsági tagozaton: Megyei I. — országos I. díj: Horváth Mária: Mézes­kalácsos és gyertyaöntő kismesterség. Nincs arra módunk és lehetőségiünk, hogy a pályázatok során elismerést kivívok teljes névsorát közzétegyük, .ugyanis az eltelt 25 év alatt több százan értek el különböző kategóriákban, különböző szintű díjakat. Azt azonban meg­állapíthatjuk, hogy a Vas megyei pályázók jól képviselték a hagyományőrzés, a hagyománymentés nemes feladatát. A korábbi időszak jeles pályázói őrzik helyüket és színvonalukat, s mögöttük — ha lótszámiban csökkenve is —, de felsonakoztak új pályázók, s talán az ifjúsági kategóriában tapasztalható némi elgondolkodtató visszaesés. 13

Next

/
Thumbnails
Contents