Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
2. szám - MŰHELY - Papp Gyula: Portrévázlat Kováts Béláról
PAPP GYULA PORTRÉVÁZLAT KOVÁTS BÉLÁRÓL Még nem tudtam, hogy nehéz feladatra vállal-: koztam, amikor a szerkesztő felkérésére igent mondtam: vállalom Kováts Béla, Pankasz nyugalmazott iskolaigazgatója bemutatását. Nevét kulturális tevékenysége, helytörténeti munkái, sporttevékenysége fémjelzik. A közvélemény elsősorban az utóbbit ismeri, pedig érdemes megismerkedni az előbbiekkel is. Pankasz közepén, a Zalaegerszag-Őrdszentpétert összekötő útról jobbra letérve, csendes környezetben lévő ház áll. Az előtérben korondi kerámiagyűjitemény fogad. Székely boikályok, faflitányérok sorakoznak a falon. A tulajdonos szoros kötődését bizonyítják a Székelyföldhöz, a Székely tájhoz. Szívesen fogad, s dolgozószobájába vezet. Jelenleg életrajzán dolgozik. Száinmazásáról megtudtam, bogy a Küküllő megyei Décsfalván született 1922. november 8-án. Édesapja erdész, édesanyja tanítónő volt. Pályájára édesanyja példája indította. Iskoláit Marosvásárhelyen végezte, román nyelvű iskolában érettségizett. Diákévei alatt aktív sportoló lett. Szívesen vett részt a labdarúgó csapatban, de a röplabda, sakk és az asztalitenisz is a kedvelt sportágai közé tartozott. Iskolái végeztével csak nehezen tudott elhelyezkedni, végül Kolozsn agyi dara került tanítani. Innen hívták be katonának. A háború iborzallimaiiit átélve, Ausztriában francia fogságba került. Szüleit hosszú Ikeresés után Szombathelyen találta meg. Ä megyei oktatási osztály a pankaszi iskolához helyezte tanítani. Református vallású tanulók voltak többségben, számára ez kedvező, így 1945. október l-jén örömimel foglalta el munkahelyét. Teljes erővel, fiatalsága minden ambíciójával vetette magát a munkába. Ez nemcsak a tanításban, más területeken is megmutatkozott. Külön-külön iskolában tanultak a (református és a cigánygyerekek. A katolikusok Nagyrákosra jártak át. A vallás mellett a vagyoni különbségek is megosztották a lakosságot. Mint az ország sok falusi iskolájában, Pankaszon ás egy pedagógus (tanította az alsó és a felső tagozatosokat: gyakran 80—100 gyereket. , 1949-ben, az iskolák áűilaímosdtásával (megszűntek a felekezeti iskolák, létrejött az általános (iskola rendszere, ami az oktatás színvonalának emelkedését hozta. A további korszerűsítés érdekében megindult az iskolák körzetesítése. A községek rivalizálása következtében először Kisrákos lett a központ. Pankasz gazdasági helyzete indokolta, hogy a körzeti iskola székhelye ide kerüljön, így két év után — 1962-től — Pankaszra jártak Nagyrákos, Szatta, Kisrákos és Viszák községek tanulói. Közben felépült a három tantermes új iskola a szükséges mellékhelyiségekkel együtt. Az iskola vezetője, majd igazgatója, Kováts Béla lett. E feladatát 1976-ig látta el.