Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)
2. szám - Szabó László: Gondolatok a megye tájjellegű kulturális rendezvényeiről
jeles művészek tárlatai kapcsolódnak; állított már itt kii Mikos Gyula, Mairtin Ferenc, Vált Tibor, Kokas Ignác, Kő Pál, Kiss Iistván; Mórátz Sándor, a tragikusan korán elhunyt, e tájról elszármazott festő, az idén pedig Kiss Sándor, Vas megyébe települt, Munkácsy-díjas szobrászművész. Véleményem szerint a Kemenesaljái Napok rendezvénysorozat megtalálta sajátos arculatát. Mértéktartó, nem a külső látványra törekvő, a tartalmas emberi gazdagodást, és mindenekelőtt a honos lakosság művelését szolgálja. Az őrségi Vásár az őrségi Baráti Kör tevékenységéből nőtt ki, gondolata is az egyik összejövetelén vetődött föd először. Az alapötlet lényege az volt, hogy évente egyezer szerveződjék vásár a népi kismesterségek és a népművészet termiekéiből az őrség központjában, és ehhez kapcsolódjanak a térség más falvaiban kulturális — művészeti és szórakoztató programok. Ennek a rendezvényinek erőteljesebb az idegenforgalmi indíttatása, igen nagy a belföldi, erősödő a határ túloldaláról a vonzása. A vásár egyre inkább tér el az eredeti elképzelésektől és válik a giccs, a bővüli és a silányság birodalmává. Üdítő sziget (egyre inkább csak szigetecske) a Velemi Tárgyformáló Stúdió jelenléte, hiszen több alkotó .távoltartja magát a vásártól, mert annak jellegével, tartalmával nem ért egyet. Kétségtelen, hogy a kialakult folyamatot határozottan visszafordítani szinte lehetetlen, mégis valamit tenni kellene megváltoztatásaira. Talián azzal, hogy a vásárnak tematikus jelleget adni, és ezzel fizikai méreteit korlátozni, tartalmát nemesíteni. Hiszen teljesen igaza van a Magyar Nemzet 1987. július 9-J cikkírójának: „Mindössze tizennyolc falu az őrség a Zala és a Kerka folyócska völgyében néprajzi jelentősége mégis akkora, mint országnyi területnek". Ha már maga a vásár vajmi keveset mutat föl az őrség valóságos értékeiből, legalább különös gondot kellene fordítani az egyéb, kulturális programokira, mindenekelőtt a kiállításokra. Ezeknek egyfelől tematikusán és mondanivalójukat illetően kapcsolódniuk .illenék az őrséghez; másrészt nélkülözniük kell mindenfajta szubjektív szempontot és pravintializmiust. Sajnos úgy tűnik —, hogy a rendezők viszonylag könnyen engednek távolabbról jövő, jó szándékú felajánlkozásoknak, és egyik — másik éviben méltatlanul alacsony szintű tárlatot is befogadnak. Elérkezett az ideje, hogy az őrségi Vásár szervezői legalább középtávú elképzelésekkel írendelkezzenek a kiállítások tekintetében, és azokhoz vegyék igénybe a szakmai konzultációk lehetőségét. Az* őrségi Vásár nem csak az őrségben lakók ügye. De egyre inkább azokénak keli lennie. Meggyőződésem, hogy e tájegység rászorul a kulturális importra, de nem oly mértékiben, mint az most tapasztalható. Rászorul a megyei és Körmend városi művelődési intézmények szervező, menedzselő tevékenységére; de előbb-utóbb erre alkalmas személyiszervezeti feltételekét kell teremteni a területen. Erre is szolgálnak dr. Szele Ferencnek, a Baráti Kör elnökének az 1987 j ik évi összejövetelen mondott szavai, hogy: „sikerült az őrség ünnepévé tenni a nagyszabású rendezvényt, de a kívülről hozott ötletek és szándékok mellett fontos volna az itteniek nagyobb kezdeményezése is." A fenti kettőnél szerényebb múltú és vonzású a Hegyháti — és a Répcementi Napok sorozata. A Hegyháti Napokat Vasvár központtal mindig augusztus 20-<hoz kapcsolódva rendezik meg. Ujabban figyelemre méltó módon nőtt a színvonala, bűvült programajánlata. Ennek egyik oka, hogy a néhány éve szerveződő Hegyháti Baráti Kör jó gazda módjára figyelmet fordít rá és segíti megvalósulását. Véleményem szerint — ha koncepciózusán használjuk ki a Hegyhát természeti adottságait, sajátos néprajzi jellemzőit, azt az emberlépté2
