Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - MŰHELY - Bertalan Lajos: A szülőföld ihletése. Cs. Kovács László művészetéről

Cs. Kovács László: „Művészet és tudomány" (Apám emlékének) hogy csak néhányat említsünk — korán felhívta magára a figyelmet. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a siófoki iskola számára készített Kállai Eva és Latinca Sándor-domibormű, valamint az orosházi megrendelésre mintázott Szántó Kouács-pontré meleibt már ekkor jelezte, hogy a szülőföld nagyjainak emléke számára belső alkotói parancs. Derkovits-portréja 1962-foól való. Ettől kezdve gyakorta tér haza, s nemcsak ezért, hogy a szülőváros (hisz azóta Gyöngyösszőllős is a város része lett!), az ismerősök, rokonok közelsége új bizakodással töltse el, hanem azért is mert ez a föld egyúttal a „szellemi szü­lőföld" is, ahol nem szónoki fordulat vagy fennkölt hivatkozás Derikovits ne­vét és művét idézni, hisz ódon kapualjakból, földszintes belvárosi házak ud­varaiból még bármikor maga az immár „eszményi festő" léphetne- ki. Amikor a Képzőművészeti Kiadó 1985nben magjelentette a „mai magyar művészet'' című sorozatban a Cs. Kovács László életművét ismertető kis köte­tet, Tasnádi Attila értő és gondos tanulmányával, az egykori gyöngyösszőlősi fiú már világlátott művész (USA, Hawaii-szigeteik, Olaszország, Szovjetunió stb),^ művei pedig a szakmai figyelem előterébe kerülnek, ugyanakkor erköl­csi és anyagi siker kíséri tárlatait. A mai magyar grafika és kisplasztika cí­mű kiállítástól? (1976) kezdve a Faiszobrászat 1979-foem rendezett tárlatáig {Kép­csarnok), sőt az érmészek soproni ibienáléján felvonultatott érmeivel a rende­zőbizottság díját is elnyerte. Mellesleg tehát okkor, a nyolcvanas évek elején már a grafika és a szobrászait mellett az éremművészet műfajában is az él­vonalba kerül. (Azt csak zárójelben, hogy az éremművészet felé már a hetve­nes években megtette a döntő lépéseket, s tárgyválasztásálban természetes mozdulattal keresi a hazai táj kínálta épületnek, műemlékek látványát: Ják, Sopron, Pannonhalma, Tihany ...) 35

Next

/
Thumbnails
Contents