Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)
2. szám - MŰHELY - Feiszt György: Nem felejtette el a származását. Vázlatrajz Kovács Jenőről
keltek és mondhatom, hogy az első helytörténeti adatokat tőle hallottam. Mellette ismertem meg a fafaragás szerszámait és tanultam is tőle sokat, mert ő a gazdasági szerszámokat, sőt a bútorokat is maga készítette. Emellett finom faragásokat is készített, ezeket maga spanyolozta. Legszebb munkája egy spanyolozott tükrös a Savaria Múzeumban látható. Bár nagyszüleim szerették volna, ha én otthon maradok, mert legelőbb nőttem volna bele a munkába, de édesanyám hallgatva apám levelére, a Népjóléti Minisztériumhoz fordult árvaházi felvételem végett. Már elvégeztem a hat elemit, sőt egy évig ismétlő iskolába is jártam, amikor felvettek Szombathelyre a Vas Megyei Árvaházba. Ennek kötelékében 1924—31 közt végeztem el a Faludi Ferenc Reáliskola nyolc osztályát és ott érettségiztem. Két leánytestvérem a falúban ment férjhez, az öcsém pedig nagyszüleim halála után édesanyámmal a gazdaságban maradt. Számtantanár akartam lenni, de tanáraim mivel több száz állástalan számtantanár várt elhelyezkedésre, lebeszéltek. Továbbtanulás nélkül akartam elhelyezkedni, de egy hónap múlva inkább bevonultam, hogy minél előbb leszolgáljam az egy évet. A megyétől havi 42 pengő ösztöndíjat kaptam továbbtanulásra, azért sok töprengés után a Pécsi Egyetem Jogi karára iratkoztam be. Abban az időben lehetséges volt, hogy mint „mezei jogász" az előadások hallgatása nélkül is vizsgázhassunk. Persze ez igen nehéz volt, de végül is sikerült az első év. A büntetőjoggal és a peres eljárásokkal ellentétben a statisztika és a közigazgatási jog érdekelt, ezért a doktori disszertációmat is a statisztika tárgyköréből készítettem: Mersevát község 40 évi népmozgalmát (1895—1934) dolgoztam fel. Az ekkorban divatos falukutató mozgalmak hatottak rám. Féja Géza, Szabó Zoltán írásait olvastam és Bodor Antal „A falukutatás vezérfonala" című könyvéből tanultam. Tanárom engedelmével a diploma munkámat „Mersevát község szociográfiája" címmel írtam meg. A népmozgalmi adatokat a könyv útmutatása szerint sok .más adattal kiegészítve dolgoztam fel. írásom nagy feltűnést keltett a tanári karban és a diákegyesületek vezetői között. Pedig nem feltűnésből, vagy izgatási céllal írtam azt, hanem a téma volt kedvemre való. Ismertem a Szegedi Fiatalok tevékenységét is, ebből kiindulva úgy gondoltam, hogy miért ne írhatnék én is a saját falumról, örültem a sikernek, de még jobban annak, hogy a 100 pengő bírálati díjnak felét elengedték. A „Pécsi Jogász" című egyetemi diáklap 1935. 4. sz. munkám utolsó fejezetét „A jövő feladatai falun" címmel leközölte olyan utalással, hogy a tanulmány rövidesen megjelenik. De ez nem történt meg. Hogyan alakult az élete az egyetem elvégzése után? Az elhelyezkedés gondjai következtek. Az Országos Statisztikai Hivatalba szerettem volna bekerülni. Ez sajnos nem sikerült, ezért édesanyámhoz és öcsémhez tértem haza. Díjtalan jegyzőgyakornok egyúttal havi 40 pengővel díjazott kisegítő munkaerő lettem Celldömölkön, azután jött a háború és a hosszú hadifogság, amely után újból kellett kezdeni az életet, ami családi körben már könnyebben ment. Azt hallottam, hogy a hadifogságban is találtak módot kulturális életük fenntartására és éltek is a lehetőséggel. Igen, a fogság nagy megpróbáltatás és az emberek nem egyformák, a testi és lelkierő fenntartására kellett törekedni. Voltak, akik magukba roskadtak, de 18