Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - Tóth Gyula: 25 éves a könyvtáros és a népművelő/közművelő képzés Szombathelyen

A népművelő-könyvtár szakos képzést útjára bocsátó 1962. évi 24. sz. törvényerejű rendeletet az a társadalmi igény váltotta ki, amely az akkoriban megerősödő közművelődési könyvtári és művelődési otthoni mozgalom szakemberigényéből fakadt. Az intézményes könyvtárosképzés a budapesti tudományegyetemen ugyan már az 1948 49-es tanévben megindult, sőt 1951—1956 között a pedagógiai főiskolán is számosan szereztek diplomát, ez azonban távolról sem elégíthette ki a felszabadulás után hatalmas mennyiségi fejlődést felmutató könyvtárhálózatot. Az (akkori elnevezéssel) népművelőképzés a budapesti és debreceni tudományegyetemen éppen csak elindult, s ugyancsak nem vállalkozhatott arra, hogy az ország szükségleteinek megfeleljen. A népművelés e két alapintézményének felkészült szakemberekkel való ellátására született az a gondolat, hogy képzésüket össze kell és lehet kapcsolni. Később aztán az élet azt mutatta, hogy (kisebb mértékben ugyan) a könyvtárosok más könyvtártípusokban is elhelyezkedtek, főleg azonban a népművelők nemcsak művelődési otthonokba jutottak el, hanem a múzeumi területre éppúgy, mint a filmforgalmazáshoz, vagy a tömegszervezetekhez; egyáltalán a kulturális élet különböző posztjain is igen jól helytálltak. (1963-bán a debreceni tanítóképző intézetben és a Központi SZOT Iskolán — ez utóbbi helyen csak levelező formában — szintén megszervezték a népművelő-könyvtár szakos oktatást.) Szombathelyen (lévén a képzésnek ez a formája 3 éves) 1965—1975 között nappali tagozaton 412 fő, levelező tagozaton 1966—1979 között 481 fő, összesen 893-an szereztek népművelő-könyvtáros diplomát. Horváth Margit felmérése (Népművelő-könyvtárosok a pályán. Bp. NPI, 1978. 306 p.) igazolta, hogy a végzettek 90%-a (legalábbis 1976-ig!) a tágan vett pályán maradt, s általuk voltaképpen új értelmiségi (népművelő) szakma született, az akkor diplomával kibocsátottak ma már a kulturális terület munkatársi gárdájának derékhadát alkotják. A képzés feltételeit javították az 1966-ban elkészült 300 személyes, később Pável Ágostonról elnevezett kollégium, az ugyanakkor átadott gyakorlóiskola (ma a főiskolának a „B" épülete), az 1964-ben készített nyelvi laboratórium, vezetékes televízió és más korszerű technika alkalmazása, vagy a gyakorlóhelyül is szolgáló ifjúsági klub. A vállalkozó szellemű oktatók és hallgatók igen korán, már 1962. decemberében kibocsátották új hangú, évente kétszer Vas és Zala megye tanácsának anyagi támogatásával mindmáig megjelenő ifjúsági orgánumukat, a „Jelentkezünk" c. periodikumot. önkéntes gyakorlatokat szerveztek főleg a szombathelyi közművelődési intézményekben; egyáltalán igen jó kapcsolatokat alakítottak ki a képzést befogadó Szombathely várossal, Vas megyével. Ez annál is inkább megvalósulhatott, hiszen az 1963. októberében megalakult két szakcsoportban — a korábbi tanítóképző intézeti tanárok mellett — zömmel a megye intézményeiből és kulturális vezető posztjairól verbuválódott az oktató gárda. Tagjai közül dr. Kiss Gyula 1986-ban meghalt, Káldi János (az első e képzéshez kinevezett oktató), Gróf Ervin és Horváth Margit immár — ebben az idősorrendben — nyugalomba vonult; többen másutt dolgoznak (így pl. dr. Eiben Ottó, dr. Poszler György az ELTE-n, Kálmán József Kőszegen): többen viszont ma is részt vesznek a képzésben. Munkájuk eredményét a tanítványok ragaszkodása, valamint az jelzi, hogy a szakma szombathelyi szellemet emleget, melyet a teljes körű magyar kultúra szolgálatával, önálló hanggal, demokratizmussal, nyitottsággal és más progresszív jellemzőkkel lehet körvonalazni. Az intézmény 10 éves fennállása alkalmából (a tanítóképzés megindulásától számítva), 1969-ben tartott tudományos ülésszak megvonta a népművelő6