Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

1. szám - Karlovits Piroska: Demokratikus ifjúsági mozgalmak Szombathelyen a felszabadulástól a DISZ megalakulásáig

1944. november 9-én Gerö Ernő, az Ideiglenes Központi Vezető­ség tagja a dél-magyarországi kommunista pártszervezet titkárainak egy­gyüttes ülésén elmondta: „A párt közvetlen célja a magyar társadalmi fejlődés fő követelményei alapján az ország demokratikus átalakitása. Ennek megvalósítása érdekében széles társadalmi összefogásra van szükség." Kitért az ifjúság szervezésével kapcsolatos feladatokra, és kijelentette: „Nem kell nekünk egy külön ifjúmunkás-szervezetet létesí­teni. Egy demokratikus ifjúsági szervezetre van szükség, amely egyesí­ti a munkás-paraszt és diákifjúságot demokratikus irányelvek szerint." (l) Szegeden 1944. novenber végén megkezdték a demokratikus ifjú­sági egységszervezet létrehozásának előkészítését. A december 7-én megtartott ifjúsági gyűlésen el is fogadták a Magyar Demokratikus Ifjú­sági Szövetség megalakításáról szóló határozatot. A szervezet azonban mégsem itt alakult meg, mivel december elejétől a politikai élet központ­ja S zegedről Debrecenbe tevődött át. A kommunista pártvezetők taná­csára az ifjúsági csoport megalakitotta a MADISZ-t /Magyar Demokrati­kus Ifjúsági Szövetség/. /A debreceni Néplap S2;erint december 7-én/ Az országos helyzet rövid áttekintése után vizsgáljuk meg, mi történt Szombathelyen. A város 1945. március 29-én szabadult fel. A MADISZ április 8-án a Városi Kommunista Párt kezdeményezésére ala­kult meg. Fő feladatnak az ifjúság politikai nevelését tartotta. „Célunk: hatalmas egységbe tömöriteni a magyar ifjúságot, felemelni a tudás fegy­verével. ... és dolgozni akaró ifjúsággal felépiteni az új, szebb és boldogabb Magyarországot." A szervezetnek alakulásakor 16 tagja volt. A Wesselényi utca 14. szá­mú házában kaptak helyiséget. Az ifjúsági szervezet felhívást bocsátott ki a szombathelyi és a Vas megyei fiatalokhoz. Ebben leszögezték, hogy meg kell teremteni a munkás- paraszt és értelmiségi fiatalok egységét. „Tanulva, dolgozva, harcolva kell hozzálátni az ország épitéséhez." A felhívás hangsúlyozta, hogy - be kell kapcsolódni a politikai életbe, - harcolni kell az ifjúság demokratikus szellemben történő neveléséért, - kapcsolatot kell létesíteni a szomszéd népek demokratikus ifjúságával. (2) 2

Next

/
Thumbnails
Contents