Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)
1. szám - Karlovits Piroska: Demokratikus ifjúsági mozgalmak Szombathelyen a felszabadulástól a DISZ megalakulásáig
1945. április 28-án adta hirül a Szabad Vasmegye, hogy „Vasi Ifjúság" cimmel hetilapot indit a MADISZ szombathelyi csoportja. „Az új lap, amely nevében hordozza olvasótáborát, valóban Vas megyei ifjúság lapja lesz. Azé az ifjúságé, amely a negyedszázados reakciós elnyomás után most fokozott lendülettel és tettrekészséggel akarja kivenni részét az új, demokratikus Magyarország felépítésének munkájából." Ebben az időben rendkivül fontos volt, hogy nyilt fóruma, sajtója legyen egy szervezetnek, mely ellátja a mozgósitás feladatát. 1945. április utolsó napjaiban - előbb, mint Budapesten megjelent a „Vasi Ifjúság". Hetente egyszer, hétfőn jelent meg, ára 80 fillér volt. Főszerkesztője: Benke István, felelős szerkesztője: Tima Endre. A szombathelyi ifjúság méltóképpen ünnepelte meg az első szabad május elsejét. A nagy ünnepségeken testületileg vett részt, majd este a MADISZ helyiségében zeneszóval, vidáman szórakozott. A „Vasi Ifjúság" 2. számában, amely 1945. május 5-én jelent meg, a következőket olvashatjuk a MADISZ céljairól: „Félreértések elkerülése véget ... a MADISZ nem politikai párt és semmiféle pártirányú nevelést nem ad. Munkánk két irányú: az egyik egyéni kötelességeink 100 százalékos teljesítése, a másik demokratikus szellemű önnevelés. Ez utóbbit végezzük a MADISZ keretében. A MADISZ célja tehát egy erős, demokratikus szellemű, a szocialista eszméket helyesen ismerő ifjúsági mag kialakítása. Ezt a magot aztán minden lehető módon érintkezésbe hozzuk a magyar ifjúság széles rétegeivel, akiket jobban megfertőzött a fasiszta méreg. Erre szolgálnak kulturális, műkedvelő előadásaink, ünnepélyeink, énekkaraink, táncdélutánjaink, sport és egyéb rendezvényeink. A MADISZ-nak hivatalos jelvénye nincs. Ideiglenes jelvényünk nemzeti szinü szalag, rajta MADISZ felírás. Külön köszöntésünk nincs, viszont a MADISZ tagok - ez nem kötelező - tegezik egymást." Az újság hasábjain a következő jelmondatokat olvashatjuk: „Nem a pártért, az ifjúságért küzd a MADISZ" „Mit sem érsz magadban együtt hatalmad van Ifjúsági egység a MADISZ-ban." „Tanulni akarsz? 3